Protestáns Tanügyi Szemle, 1930

1930 / 2. szám - S. Szabó József: Az iskola, közönség, tanár és tanítvány

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

43

bírálata miatt; Vay Miklós, a hírneves tábornok, a nagy báró Vay Miklós apja, — ahogy Kazinczy írja — „elszökött Patakról, mert praeceptora Cellarius Vocabulariumából kínozta“, a Csokonai és Kossuth esete közismert; Arany elhagyta Debrecent, sőt Tompa is elkeseredve ment ki Patakról egy időre falusi praeceptornak. Vannak újabb és legújabb esetek is, de ezekről most még hallgat a krónika, illetve kritika. Ezeket majd a későbbi nemzedék vagdossa szegény iskolák fejeihez. Hogy hát nem okulnak, nem haladnak, el vannak maradva 200 vagy Isten tudja hány száz esztendővel.

De álljunk csak meg egy szóra! Az iskola tömegekkel dolgozik, tehát a közös tanítást és nevelést a communitas praedagogicat kell szemelőtt tartania, ahogy azt Quintilianus óta minden iskolai nevelőmester hangoztatja. Az iskolában háttérbe kell szorulnia az egyéniség szempontjának a közösség, a societas, a solidaritas szempontjai mellett. Minél népesebb az iskola, annál kevésbbé adhat egyéni nevelést. Az előbb említett iskolák pedig évszázadok óta túl voltak és vannak növendékekkel zsúfolva. De ha még 40-re, vagy annál kevesebbre korlátozzuk is osztályonként a tanulók számát, a nagy elmék, a geniek akkor sem nyernek az iskolában nekik megfelelő nevelést és szellemüknek kielégülést. Mért ők valami magasabb, valami különlegesebb tanításra és fegyelmezésre vágynak. Csokonairól írja praeceptora, Márton József, hogy „az az igen különös természet volt benne, hogy erőltetni a tanulásra sohasem lehetett, sőt még a leckék járásában is egész szabadságot szeretett volna". Az ilyen sohasem szorítható bele az iskolai fegyelmezett tömegnevelésbe, az iskola reá nézve, az Arany Bolond Istók-ja szerint, csakugyan „taposó malom".

S mindig valami olyanért sovárog,

Mit nem tanítnak a tudós tanárok.

És tegyük hozzá, nem is taníthatnak, éppen a nem egyéni, hanem természetszerű, iskolai, szociális nevelésnél és tanításnál fogva. A lángelmék különleges eseteiből tehát az iskola, annak rendszere és tanárai ellen fegyvert kovácsolni nem lehet. Ezeket az iskolában meg nem férő lángelméket a formális iskolai nevelés kereteibe beleszorítani sohsem lehetett, mert őket tehetetségük és a dicsőség szomja más utak és célok felé viszi. Többen közülök iskolai reformvágytól égnek és ha alkalom adódik nekik, nagy dolgokra képesek. így lett Bayer János az eperjesi főiskola megalapítója és szervezője, Márton István a pápai főiskola regenerátora és újabb virágzási fokára emelője, de... nagysúlyú, felelős állásba jutva, ők is szigorú iskolai tömegtanítást és fegyelmet követeltek. Mert hát ez nem lehet másképpen.

De még tovább mennek némelyek annak a kimutatásában, hogy a magyar középiskola hosszú idő óta nem felel meg hivatásának. Az irodalomtörténet elhúnyt legnagyobbjainak tanúságtételére hivatkoznak. Idézik műveiket, amikben az iskolai tanításról és életről éppen nem elismerőleg nyilatkoznak. Ezeket már — mondják — nem az ifjúi meggondolatlan hevület, csapongás és szertelenség vezeti, mert hiszen