Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 10. szám - Külföldi lapszemle
162 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE elmélyedő s párhuzamosan haladó művelése által az ókornak megannyi színben tükrödző képét lelkiismeretesen tisztázza és híven adja vissza. Ez a humanizmus, sietnek a bajnokai megjegyezni, más valami, mint az ekkorig tanított „eruditio“ : Németország pl. a 19. században nagyon tanult (erudíta) volt és mégsem elég humanista. A klasszikus tanulmányok ez új védői, mikor az antik gondolat velejét, erejét kutatják, főkép Görögországra irányított tekintettel, ugyanakkor az európai művelődés eredetét kutatják, azt az ősrégi, szilárd alapot, amely lehetővé teszi, hogy annak eredetisége, hatalma, sőt az élete tovább is megmaradhasson. Ezért remélik, hogy magát a tiszta tudományt is sikerül talán megeleveníteniök, amikor nemes hivatására emlékeztetik, amikor azt a specialistáskodás szűk útvesztőibe sülyedni, elveszni nem engedik. Ez elszánt újítók végcélja: egyéniségeket, személyi öntudatokat formálni, majd a tömegnek, az összességében vett nemzetnek az egyéniségét kialakítani. Az angol és francia tanulókról sok érdekes mondanivalója van Ayrault francia tanárnak, aki évekig élt angol földön s bő alkalma volt megfigyelni, összehasonlítani mindkét ifjúságot. Az angol növendék, mint meleg elismerés hangján közli a Revue 4. számában, rendkívül rokonszenves, szeretetreméltó és tanulékony. Nagy hibája az elfogultság, félénk, ijedős természet, amely nem engedi, hogy fesztelenül odaadó, megnyerőén bizalmas, közlékeny legyen s a hozzá intézett kérdésre elfogulatlanul, gyorsan feleljen, amikor nem biztos a dolgában. Míg a francia ifjú könnyen esik hajlamánál fogva az ellenkező hibába, amelynek annyi változata, színe van, hogy közbenjárónk egy kis nemzeti elfogultságból, jobbnak látja átsiklani hosszú sorozatukon. Legyen az olvasó résen, s ha kiváncsi, az ellentétes tutajdonságokat rajzoltassa ki a maga képzeletével. Az angol diák híven, pontosan végzi munkáját, de legtöbbször teljes odaadás, sebes tűz nélkül. Ritkán kezdeményez magától, inkább indításra vár, személyisége kissé rejtett, „begombolkozott“ — mondanék mi, ki kell elébb szép szóval, biztatással, sokszor kérleléssel fejteni, megnyitni, a szunnyadó képességeket felkölteni, nekilendíteni. Az írásbeli dolgozatját nem állítja ki csinosan, nincs érzéke, türelme hozzá még a jó tanulónak sem. Az ember szinte hajlandó hanyagságot sejteni a csúnya külső alatt, holott náluk, maga a tanár sem igen sokra becsüli a tetszetős formát. Fogalmazványt a növendékek ritkán készítenek, egyenest füzetükbe írják tisztázatul. A tanárok azt sem bánják. Talán „az idő pénz“-féle üzleti jelszó lebeg szemük előtt. A franciák annál gondosabbak, követelőbbek, szinte túlzók e tekintetben. A franciáknál sem mindennapi jelenség ugyan, vallja meg elfogulatlan őszinteséggel tolmácsunk, az odaadó, igazi munkaszeretet; az angoloknál még ritkább. Az angol fiú sokkal jobban érdeklődik a hasznos tudományok, gyakorlati kérdések, technikai vívmányok, társadalmi, gazdasági problémák, életrejtélyek, mint elvont, tisztán elméleti jellegű fejtegetések, könyvleckék iránt. Az „abstractiohoz“, amiben a német tündököl, szép kevés az érzéke, immel-ámmal végzi, ha már
