Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 10. szám - Külföldi lapszemle
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 161 a kis társas csoportnak a vezetése körül is; továbbá szabadon alakítnak autonóm jogokkal felruházott deák-társulatokat. Az idők szele érzik itt, a visszaütő, megtorló szellemé, a függetlenség után szomjazó modern ifjak tüntető tiltakozása a rég nyakukon ülő hagyományos pedagógiai „drill" ellen. A Kulturkunde-vel egyidőben a művészettörténelem is meghonosodott a német középiskolákban; ez sem ám elméleti dogmatikus jelleggel ; jobbadán csak szemlélődés, áttekintés a művészetek térés mezején (Kunstbetrachtungen). Az élő és holt nyelvek tanítása körül a fonetika teljes polgárjogot nyert — azzal a szigorú megszorítással, hogy mint a nyelvtan, csak eszköz szerepét viszi. A legújabb találmányok: a rádió, beszélőgép, mozgóképszínház, szintén becses kisegítők a tanításban s biztosítékai a jobb eredménynek. Az új reform, gondolhatjuk, csak sok nehézség és tiltakozás közt tudott magának utat törni; még így sem lett általános. Elfogadták, keresztülvitték : Szászország, Thüringia, Baden; míg Bajorország a régi rendszernél maradt. A klasszikus műveltség sorsáról Németországban címen értekezik I. Maly (Revue Un. 3. sz.). A háború visszahatásakép, a klasszikus műveltséget elavult hagyomány gyanánt, a modern haladás akadályainak kezdték tekinteni sokan; mindamellett azt is be kellett csakhamar látniok, hogy a technikai és anyagi előmenetel egyrészt, az értelmi, erkölcsi fejlődés másrészt, két külön dolog. Az emberi haladás helyes megítélése azonban, úgy gondolják némelyek, egyáltalán nem jogosít fel azért a klasszikus tanulmányok érdekében legutóbb megindított heves mozgalomra. Ellenkezőleg, a mai műveltségünk ellen folyó hadjáratban, szerintük, éppen a klasszicizmus a főbűnös, a sok mindenféle humaniórával évszázadok óta tartó táptáltatásunk, elteltségünk — a hibás. Azok megalapozói a mai kultúrának, amellyel annyira elégedetlenek vagyunk, azok hozták ezt létre, pallérozták, alakították, öntöttek bele lelket, szellemet, s ennek csődje most voltakép azok alkonyát, bukását jelenti. Szerencsére, a technikai vívmányok rajongóival, a nevelés elgépiesítőivel szemben nagytekintélyű férfiak foglaltak állást. Védő bástyájuk, harcterük, ahol igazukat keményen víjják, vitatják, — a „Gesellschaft für classische Kultur“ c. Wilamovitz—Möllendorf szellemében működő társaság., Tagjai jobbára fiatalok, pozitív irányt követők, a klasszikus műveltséget a mi időnk valószerű szükségleteihez akarják módosítani, átformálni és az „új humanizmus i“ megteremteni. Ennek az új irányzatnak, állítják, semmi közössége a hitelét vesztett, megkopott humanizmussal, amely az antik régiségekben csupán elmosódott erkölcsi, főkép pedig kiszínlelenedett esztétikai leckéket látott és láttatott. Valamint tudálékos, erőltetett népszerűsködésről sem lesz szó többet. Hanem a klasszikus műveltségnek hagyományszerűen kialakult fogalmát, úgyszinte a sok méltatlan félreértéstől megcsúfolt századokat figyelmen kívül hagyván, ez az újfajta tudományos humanizmus arra törekszik mindenáron, hogy az egyes tudományágak
