Protestáns Tanügyi Szemle, 1930

1930 / 1. szám - Megjegyzések

-— Budapesten, e típus létjogosultságát elméleti alapon megállapítani nem lehet. Már a múlt számban felelt a szerkesztőség Muraközy Gyula cikkére, itt csak tényeknek felsorolására szorítkozunk, melyek a pesti kollégium létjogosultságát igazolják. Nem mindenütt alkalmas a hely ilyen típusú iskola létesítésére (mint ahogy gimnázium sem mindenüvé való!), de ez viszont nem bizonyítja azt, hogy e típus felesleges. A pesti kollégiumnak most hat osztálya van, ezek közül a helyszűke miatt csak egy párhuzamos, bár a növendékszám többet is kívánna. E hat osztályban van 305 tanuló; ezek vallás szerint: 150 evan­gélikus, 70 református, 1 unitárius, vagyis 221 protestáns; ezeken kívül 48 katolikus és 36 izraelita tanulója van az iskolának. Olyan magas létszám és olyan vallási statisztika ez, amelyre pesti intézet joggal lehet büszke, s amely azt is igazolja, hogy nem a gazdagok iskolája, mert akkor a vallásarány más lenne, hanem a középosztályé, mely azonban az érettségi képesítő erejében bízva adta ide gyermekét. Sorainkkal nincsen más célunk, csak azt kérjük, hogy legalább a protestáns tanárság vegye tudomásul e tényeket és a rosszul étesültek váljanak jól értesültekké. Ez az új típusú iskola fejlődésének segítségére lesz, amiből bizonnyal haszna lesz protestáns tanügyünknek. B. D. 2. Milyen hatással lesz ci nyolcosztályú elemi felállítása a középiskolára ? Röviden igy felelhetünk: emelni fogja a népességét. Ez az első pillanatra paradoxonnak látszik. De be fogjuk bizo­nyítani, hogy logikusan lehet ezt a következtetést levonni. Mindenekelőtt megállapítjuk, hogy úgy a községekre, mint a fele­kezetekre nagy terhet fog róni a nyolcosztályú elemi. Több tanító, több tanterem, több munka. Ez pénzbe kerül. A szülőkre, főleg a falusiakra is nagy teher lesz. A gazdálkodó szülő felcseperedő gyermekének ha­marosan hasznát tudta venni a ház körül, majd a gazdaságban. Míg kicsi, addig láb alatt volt; napközi otthonnak jó volt az iskola a gyer­mek számára. De sokszor hallottuk: Csak kezdődne már az iskola, ne lennél már láb alatt itthon! Hanem amikor már 10—12—14 éves lett a gyermek, bizony a mesternek ugyancsak a sarkára kellett állni, hogy a gyereket küldjék a mindennapos iskolába. Ekkor meg ilyeneket hal­lottunk: Minek járna az iskolába, szerető kell már annak! Ma, a szigorú, közigazgatásilag jól megszervezett iskolázás idején mit tapasztalunk? Pl. 3000 gyermeket kell beiskolázni egy községben. A 3000-ből önként megy 2000, felszólításra 500, büntetésre 500. Ez az arány. Ha 12 éves elmúlt, 15-ig ismétlőbe kell neki járni. Ez alól igen szeretnek a szülők, tanulók kibújni. Beiratkoznak pl. a polgáriba, az­után kimaradnak. Ilyen trükkel élnek. Természetesen itt a középiskola segédkezet kell nyújtson az elemi iskolának. Az ilyeneket be kell az elöljáróságnak jelenteni. Ha azonban az elemi nyolcosztályú lesz, akkor a szülők jó része így gondolkozik : Ha már tovább kell járni a gyermekemnek az elemibe, célszerűbb, ha ugyanazon éveket a középiskolában tölti el. Legalább meglesz a 4 középiskolája. S még ha áldozatba kerül is, iskoláztatni Ä PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 35

Next

/
Thumbnails
Contents