Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 10. szám - Külföldi lapszemle
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 160 A tanároktól alkalmazott módszer szintén régibb keletű 1924-nél. Jellemzi az emlékezőtehetség háttérbe szorítása, az indukció, amely, ha csak szerét ejtheti, konkrét megfigyelésből indul ki és a szabály vagy törvény elvont megfogalmazásával végzi; a dogmatikus hang, modor kiküszöbölése, de ami a régi, elavult tanoktól legjobban megkülönbözteti s az újság, a modern haladás jegyét üti rá az, hogy bö részt juttat a növendéknek az oktatás munkájából; a tanuló tanító lesz bizonyos fokig, önmagát tanulja tanítani, miközben a tanár csak vezeti, irányítja kezdeményeit és szabályozza vitáit, oszlatja kétségeit. Ezek után érdemes meghallani: mik az újítások. Nem az általános és emberi műveltség az elérendő eszmény, mint hajdanta, hanem sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb valami: német férfiak képzése. Reformátoraikat főkép pedagógiai és hasznossági szempontok vezérelték. Kitűzött végcél mind a négyfajta iskolában : az egyéni munkásságnak a modern életviszonyokhoz, a jelen életformákhoz való minél teljesebb alkalmazkodása, az eddig csak álmodott, de most egyszer már megvalósult igazi életre nevelés. Különben, ha sikeres akar lenni, mindennemű oktatás az egymás mellé rendeltség elvét tartozik szigorúan követni (Koncentration), ami egyértelmű az „érdekközpontok" alkotásával, amikor az egyes tantárgyakat a közös, a gondosan kiemelt rokonvonások s kapcsolatok szálai fűzik össze és tartják egymásra ható, egymást támogató szoros egységben (Querverbindungen). Eredeti, újszerű maga az a módszer, amely ezt az egységet létrehozza és a tantervek mozaik elemeit rendezett, tiszta, világos képpé alakítja. E művészetnek, sajátos és nyelvünkön könnyen vissza nem adható szóval: Kulturkunde a neve. Mert ez nem egészen egy a „műveltségtörténet“-tel; inkább „a modern művelődések jellemvonásainak módszeres és amennyire csak lehet, közvetlen tanulságos kifejtése." A „Kulturkunde" lényege, célja: a modern nagy nemzetek erkölcsi, esztétikai, értelmi állapotáról eleven, hű képet rajzolni a növendék elibe. Jegyezzük meg jól: világért sem külön tantárgy; dogmatikus, elméleti alakot sem ölt magára; inkább minden tárgyat áthat, megszűr vigyázva az oda nem való tisztátalan elemektől, a száraz, élettelen, henye mozzanatoktól ; mindeník tárgy hozzá igazodik, a vele érintkezéstől nyer eleven, tápláló értéket, általa lesz igazi szJlemtáplálékká, válik, mint szoktuk találóan mondani, „vérré", lesz második természetté, nemesül át szép tettekké, jó cselekedetekké, egyszóval érik meg hasznos életté. S ilyen csuda- áthasonulásra különösen hajlók : az irodalom, a történelem, az élőnyelvek, a földrajz, röviden : az emberiesebb tudományok (humaniora) „Kvintessenciáia". A tanároknak, módszer, tananyag kiválogatás dolgában lehető nagy szabadságot enged. A „programm maximum és programm minimum" megállapítása egészen tőlük függ, a magyarázandó írókat is tetszés szerint választják. A tanulók sem maradnak el e tekintetben. A „cselekvő módszer" az egész vonalon érvényesül, nemcsak tanulmányi kérdésekben, amit könnyen megértenénk, hanem az osztálynak, ennek
