Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 10. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 153 szövetség megalakulásának a krónikája. Részletesen ismerteti az előkészítő munkálatokat, valamint magának az ünnepélyes találkozónak és az azt követő két társas kirándulásnak a lefolyását. Két önálló cikk is szerepel az emlékkönyvben, egy-egy kedves hangulatos közlemény Lám Frigyestől, ill. Nagy Márton tollából. A könyvben évfolyamok szerint csoportosan vannak felsorolva a két intézet volt tanulói tanáraikkal egyetemben. Az ízlésesen kiállított művet számos (sajnos csak részben kifogástalanul sikerült) kép is díszíti, melyek kisebb részben a diáktalálkozó két kirándulásáról, illetve az ünnepélyes közgyűlésről vannak felvéve, nagyobb részt azonban késmárki tárgyúak. Az egész munkán végigvonul, minden sorából kicsendül, a Késmárk iránt érzett rajongó szeretet. Bizonyára sok, Késmárkon iskolázott volt diáknak elfátyolosodik a szeme, ha kezébe kerül ez a könyv, mely valamennyiöjüknek kedves emléke lesz, melyet lapozgatni oly jól esik, ha mélabús hangulatba ringat is; hiszen a tovatűnt, a jelennél százszorta szebb múlt susog soraiból felé, egy meleg, aranyos kuruc kisvárosnak minden bűbájos romantikája. Krisch Jenő keresk. isk. igazgató, az emlékkönyv agilis szerkesztője, igazi cipszer rendszerességgel és alapossággal dolgozta fel és helyezte el a műben a rendelkezésére álló -anyagot. Az iglói evang. gimnáziumnak mélységes hatóereje — tanárainak hivatoltsága — az iskolához fűződő diákélet legendás híre mellett tesz hitvallást a másik emlékkönyv, egy vaskos kötetnyi megemlékezés, melynek még megjelenési körülményei is szokatlanok, hiszen egyetlen osztály találkozóra összegyűlt tagjai azok, akik lelki szükségletüknek érezték, hogy mindazt a felejthetetlenül szépet, amit annyi éven át abban a kis felvidéki városkában átéltek, írásban örökítsék meg. A terjedelmes művet, melyben 63 kisebb-nagyobb közlemény foglal helyet, nem lehet meghatottság nélkül elolvasni. A volt tanárok iránti mélyen gyökerező tisztelet, az iskola iránti odaadó szeretet jellemzik és át meg át szövi az egymás iránti baráti ragaszkodásnak olyan foka, mely csakis abban a légkörben születhetett meg, melyet Igló és iskolája teremtett maga körül. Egy darab kultúrhistória ez a könyv, melyben a magyar iskolák múltjának képe van nagy elevenséggel és kifejező erővel megrögzítve, s melyet mindörökre megölt 1918. Elolvasása felemel és egyszersmind elszomorít, még mélyebbé teszi a vágyat a múlt után, az elkeseredett tenniakarást egy szebb jövő előkészítésére. A cikkek felölelnek mindent, ami csak kapcsolatban állott a régi Igló diákvilágával. A kamarai és kamarán-, vagy inkább ískolánkívüli többé-kevésbé rejtett, huncutságokkal teli diákélet épúgy helyet talál a műben, mint az iskola, a volt tanárok arcképekkel közölt életrajza, az ö nevelő munkájuknak hálával teli méltatása, a szép iglói kislányok a „Tanzkránzchen“-nel és a korzóval. A közlemények sorát Igló története vezeti be Bruckner Győző avatott tollából. A számtalan cikk közölt egyet sem találunk olyat, mely meg ne ragadná figyelmünket valami kedvességgel, mindegyikök egy-egy mozaikkövecske, mely egy
