Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 9. szám - Egyházi és iskolai hírek
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 129 désót, származásét és erdélyi papi tevékenységét, a népi hagyományokkal való lelki kapcsolatát és nemzete katasztrófájának személyes átszenvedését tekintjük. 1862-ben született Ókécskén. Középiskoláit Kecskeméten és Szarvason, teoló' giai tanulmányait Debrecenben végezte. Tovább tanult Genfben és Párizsban, majd a marostordamegyei Felfaluban lett lelkész, ahonnan a temesvári egyház paróchiájóra került (1899). Itt alapította az Arany János Társaságot (1903), amelynek első elnöke volt, itt érte a kitüntetés, hogy a Petőfi-Társaságtól a Petőfi-nagydijat (1921) és a Magyar Tudományos Akadémiától a Marczibányi-díjat (1924) nyerte el. Itt választották esperessé, mígnem az oláh kellemetlenkedések és üldözések elviselésébe belefáradt az öreg költő és szivében a hazafiúi bánat gyógyíthatatlan sebével felköltözött Budapestre, ahol a Kisfaludy-Társaság főtitkári tisztére választották meg. Utolsó napjait ismét Temesvárt töltötte régi hívei körében, de onnan már csak kihűlt tetemeit hozhatták haza, hogy szabad magyar földben pihenjen meg a magyar szabadságért hevülő és a gondolatszabadságért dobogó immáron kihűlt szíve. Ez a szív volt a Szabolcska költészetének gazdagon buzogó forrósa. Ahogy legutolsó versei egyikében mondja, ezt csókolta meg születése idején homloka helyett a múzsa, amiért azután nincs is egyéb a verseiben „jámbor szeretetnél", de mert ez így van, nem adná oda a szívét „semmiért a világon." Bizonyos, hogy Szabolcska a szív igaz érzéseinek egyik legmesterkéletlenebb szavú dalolója. Nem bonyolódik egetverő gondolatok és mélyenszóntó reflexiók szövevényébe, hanem szíve szerint zengi az Isten, a haza, a szerelem, a család és a természet ihletésében fogant őszinte, meleg érzéseit. A szenvedély sem röpíti a magasszórnyalósú óda fenséges hevületéig, csupán a tiszta derű, az ártatlan lobbanás, a csendes döbbenet és az igénytelen elégedettség fakaszt hangot a lantján, amely keserű panaszt, kihívó dacot, csüggedő lemondást és türelmetlen minden-tagadást egyáltalában nem ismert. Ezekhez járul versformáinak természetes egyszerűsége, amely olyan híven simul a tartalom halk tónusaihoz. Dallamos és lágyan zengő versei szinte kínálkoznak az éneklésre, ami egyben magyarázata is annak, hogy oly sok költeménye talált megzenésítésre, mint pl. az elragadó természetszeretettel megírt „Tele van a város akácfa virággal", vagy a hófehér szerelem közvetlenségével elsóhajtott „Mért nem születtél te ...“ Ide tartozik két legismertebb dala : „A Grand Caféban" és a „Salzburgi csapszékben“ című, amelyek a magyar társaságok nótázó kedvének nem annyira sikerült dallamuk, mint inkább magyaros érzésük és temperamentumuk jellemző vonósainak mélységes megérzése miatt lettek elterjedt kifejezőivé. De egyéb költeményeiben is megkapó az eredeti forma ölelkezése a költőnk fellépése idején irodalmunkban egészen újszerűnek mondható hanggal. A vallásosság olyan keresetlenséggel még alig szólalt meg magyar nyelven, mint az ő „Őszi estén" című költeményében, s ha néha értetlenség fogja el a legfőbb Hatalom rendelkezéseivel szemben, ez is inkább bűnbánatos hitre-vógyóst, mint zokogó, vétkes pogónykodóst vált ki belőle (Dal a kis Demeter Rózsikóról). Családi életének imádkozó nyájasságát rímeinek csengése-bongósa megható kedvességgel fejezi ki „Az én kis lányom" című örökszép versében, hazafias felbuzdulásának pedig a világháború elején adta egyik leggyönyörűbb, reménnyel és büszkeséggel teli kifejezését. Szabolcska Mihály ma mór az irodalomé. Nem tartozik azok közé, akik zseniális úttörésükkel a tanítványok egész seregét gyűjtötték maguk köré és jelentős hatású iskolát alapítottak, hanem tisztes helyet foglal el azok sorában, akik az Arany Jánosban kicsúcsosodó népies-nemzeti költészet megingathatatlan meggyőződésű
