Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 9. szám - Egyházi és iskolai hírek
128 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE jelenti, hogy Dóczi Imre, a református hittudomány honoris causa doctora, a debreceni kollégiumnak tizenegy éven át volt tanára és igazgatója, igazgatótanácsának tagja, az egyházkerület középiskoláinak harminckét éven át felügyelője, a református egyház országos zsinaténak és egyetemes konventjénck tagja, a konvent egyetemes tanügyi bizottságának alelnöke, az egyházkerület tanécsbírája, a debreceni református egyházközség presbitere, a debreceni református leányr.evelő intézet igazgatótanácsának tagja, az Országos Református Tanáregyesület elnöke, az Országos Középiskolai Tanáregyesület tiszteletbeli tagja, az Országos Közoktatási Tanács és a Magyar Pedagógiai Társaság rendes tagja, a Budapesti Philologiai Társaság választmányi tagja és a Tisza István Tudományos Társaság tiszteletbeli tagja, a nagy tanítómester, ötvennégy évi kiváló érdemű tanügyi szolgálat után, gazdag tartalmú életének nyolcvankettedik évében, 1930. évi november hó 11. napján elhunyt. November 13-án délután 2 órakor a Nagytemplomban tartandó gyászistentisztelet után a Kossuth-utcai temetőben fogjuk sírba helyezni. Debrecen, 1930. november 11. Áldás emlékére 1“ * „Az Országos Református Tanáregyesület központi igazgatósága mélyen megrendülve tudatja, hogy dr. Dóczi Imre, a tiszántúli református egyházkerület középiskolai felügyelője, az Országos Református Tanáregyesületnek az 1902. évben megalapítója és azóta megszakítás nélkül elnöke, folyó évi november hó 11-én hajnalban meghalt. Temetése folyó évi november hó 13-án délután 2 órakor lesz a Nagytemplomból. Leesett fejünknek a koronája. De vigasztal bennünket az a tudat, hogy „nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét!“ „Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.“ (Ap. csel. 2-27.) Debrecen. 1930, november 11-én.“ A magyar nemzeti irodalomnak és a magyar református egyháznak gyásza van. Az egyik legtisztább hangú munkását, a másik leghűbb lelkű szolgáját veszítette el. Hogyne gyászolna tehát a protestáns magyar tanárság, amely irodalommal, egyházzal mindig lelki bensőségben forrott össze, azzal mint hivatása teljesítésének kiapadhatatlan segítő forrásával, ezzel mint hitélete kiépítésének megdönthetetlen sziklavárával! És csak természetes, hogy ebből a gyászból nem vonja ki magát a „Protestáns Tanügyi Szemle“ sem, amely szerkesztői, munkatársai, olvasói és barátai összességében a protestáns magyar tanárság szellemi életének ezidőszerint való legjelentősebb képviselője. Szabolcska Mihályt gyászoljuk, aki a reformáció évfordulóján hányta le örök álomra szemét. Annak az eszmének az emlékünnepén, amelyet türelmes szelídséggel, de megingathatatlan meggyőződéssel vallott és hirdetett hét évtizedes életén keresztül pályáján és költészetében egyaránt. A legnagyobb protestáns papok egyikévé tette őt prédikátori hivatottságán kívül haza- és irodalomszeretetének lángoló heve. Egyéniségében, sorsában és működésében egyszer a Károli Gáspár, máskor a Szenczi Molnár Albert, néha a Bőd Péter, ismét a Tompa Mihály vonásaira ismerünk, amint puritán szerénységét és tősgyökeres magyar nyelvét, külföldön szerzett széles műveltségét és az új református énekeskönyv létrejötte körül való szorgosko-Szabolcska Mihály.
