Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 9. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 107 kedéseit csodálatos intuícióval tudja megmagyarázni. Megállapít három fontos tárgyat: Bethlen szuverén öntudata mindig mérsékelt formákban nyilvánult; szuverénitásának kiterjesztésében mindig megalkudott a körülményekkel személyes nagyratörése rovására, a magyar nemzet életérdeke javára; vallásos öntudatában gyökerező hivatásérzete alapján az egész magyar nemzet vezérének érezte magát. Ez a három tárgy megmagyarázza Bethlennek sok látszólagos ingadozását és alkudozását. Tragikuma az volt, hogy ép a magyar nemzet megtartására alkotott terveit nem értette meg senki. Ennek lelki oka pedig az volt, hogy Bethlen egyéniségéből hiányzott a gyújtó erő, a láng, a lelkeket hatalmas szuggeszcióval magával ragadó képesség. Pedig az, hogy a reá bízott területből ki tudta formálni az életképes nemzeti államot, azt bizonyítja, hogyha az egész magyar nemzet sorsa az ő kezébe került volna, az egész magyarságra nézve is meg tudta volna teremteni ugyanazt. A bethleni politika igazi jellemzője: a legmagasabb célt tűzni ki és a legteljesebb erőfeszítést tenni meg, hogy a kisebb, de minden esetben valóságos eredményt el lehessen érni. Makkai természetszerűen sokat foglalkozik Szekfű híres könyvével is. Végeredményében tulajdonképpen nem fogadja el Szekfűnek némileg egyoldalú nézőpontból fakadó megállapításait és inkább R. Kiss István álláspontjához közeledik. Szelényi Ödön. A magyar romantika. (Fejezet a magyar irodalmi fejlődés történetéből.) Irta: Farkas Gyula. Budapest, 1930. A Magyar Tudományos Akadémia kiadása. 336. lap. Farkas Gyulának, a berlini egyetem magyar nyelvi tanárának ez az érdekes és értékes tanulmánya a magyar romanticizmus kialakulásának előzményeivel, tényezőivel foglalkozik, s ellentétben az eddigi irodalomtörténeti megállapítással, amely a magyar romanticizmusl hol a német, hol a francia romanticizmus függvényének nyilvánította, Farkas könyvének feladata annak kimutatása, hogy az egy hosszú, a felújulás korával (1772) kezdődő belső fejlődésnek betetőzése, beteljesülése, melynek létrejöttére a német és francia romanticizmus aránylag csekély hatást gyakorolt, mely ezek jegyeit kevéssé viseli magán, hanem amelyre — ha már idegen hatásról akarunk beszélni — leginkább még a bécsi romantikusok hatottak. Farkas Gy. e tanulmányában tehát az eddigi külső hatást belső fejlődéssé változtatja. E belső fejlődés a felújulás korában két helyen, két egymástól eltérő szellemben és irányban indul meg: egyfelől a dunántúli katolikus íróknál, kik a nemzeti hagyomány folytonosságát képviselik, másfelől a tiszavidéki református íróknál és költőknél, akik az európai szellem, az újítás képviselői. E két eltérő irányzat a Tudományos Gyűjtemény megalapításával, Pestnek irodalmi központtá válásával lassan összeér, összeolvad ; ezen szintézis, összeolvadás fő képviselője, a dununtúli írók, költők részéről Vörösmarty M., a tiszavidéki írók s költők részéről Kölcsey F.; bennök a két, eddig sok tekintetben ellentétes folyam összeolvad, a magyar romanticizmus beteljesülésre jut, de egyszersmind az Akadémia megnyil-
