Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 9. szám - S. Szabó József: Dóczi Imre
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 91 Dóczí Imre. Dóczi Imrét a tiszántúli református egyházkerület, többször megújított kérelmére e hónapban végre teljesen nyugalomba bocsátotta. Az ő élete és munkássága külső és belső méreteiben egyaránt a kiváltságos egyének, a nagy szellemek képét tükrözteti. Ez év őszén töltötte be 81. életévét s eddig az ö kimagasló, vezető állásában soha nem hanyatló, lankadatlan erővel, bámulatos munkakedvvel és készséggel, önmagát nem kímélő, csak hivatását tekintő kötelességtudással s egy Istentől megáldott, gazdag talentum sok szellemi kincseivel és maradandó hatásával dolgozott szakadatlanul. 56 esztendeig munkálkodott aktiv tevékenységgel a nevelés- és tanitásügy terén, két évig magánháznál, ötvennégyig iskolákban és iskolák élén s ebből 18-ig mint köztanár, 4-ig mint igazgató és 32-ig mint középiskolai felügyelő. Ennek a temérdek szolgálati időnek mennyiségét csak a szolgálat minősége múlja felül. Pedig ezenkívül még Dóczi Imre — hogy kisebb tisztségeit mellőzzük — mint 1891 óta a református országos zsinatok tagja és jegyzője, 1896 óta az Országos Közoktatási Tanács tagja, 1899 óta a református egyetemes tanügyi bizottság ügyvezető alelnöke, 1902 óta az Országos Református Tanáregyesület elnöke és 1912 óta a tiszántúli egyházkerület tanácsbírája, széles körre terjedő, nagyszabású és nagyértékü munkásságot fejt ki. Dóczi Imrét természete, tudománya, jelleme, szelleme, egész belső habitusa azok közé a régi, antik nagyságok közé emeli, akiket ideálokként szoktunk a feltörekvő ifjúság elé állítani. „A boldog egü régieket — ahogy Kölcsey mondja —, lettek légyen bár philosophok vagy bajnokok, egyformán veszi körül, mint valamely glória, a széplelküségnek és örökké viruló ifjúságnak bizonyos sugára." Dóczi Imre nagy és szép lelkét is örök ifjúságban tartja a helikoni szent forrás, amelyből táplálkozván, szellemét és jellemét az idő pusztításainak fölibe tudta emelni. De tehetségével nemcsak az antik világ egyoldalú szemléletébe és tanulmányozásába merült el, hanem talentumát, főként a hivatásával összefüggő pedagógia és didaktika mezején, minden irányban nagy mértékben gazdagította, híven Horatius tanításához: . . . ego nec stúdium sine divite vena, Nec rude quid possit video ingenium: alterius sic Altera poscit opem res et coniurat amice.
