Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 7. szám - Hazai és külföldi irodalom
26 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE nyeidnek... Gazdag tárházat, amellett lelket elbájoló gyönyörűséget. Megadást, meghódolást, alázatot Te előtted... Déli irányban egy ezüst színű tó habjai csillognak a déli nap sugaraiban... Meleg van. Jó lesz megfürödnöm. Megyek. De hiában megyek, nem közeledem a tóhoz. Az mindig egyenlő távolságra van tőlem... No! most meg már néhány juh van a tóban. De csodálatos!... Mindenik juh olyan nagy, mint egyegy bivaly... Hiszen nem tó ez. Ez a délibáb. A földtől visszavert nap hevétől felmelegedett levegő részecskéi rezegnek ott a napfényben a víz tükréhez hasonlóan. Hiszen tudom, hogy szülő városom határának ezen részén, itt nincsen tó. Jobbra van a Kisér, Nagy-Ér, Sebes- Ér, Kórós-Ér, Száraz-Ér. Hallom is már a vízlakó békák hangversenyét, a lomha röptű bíbicz kétségbeesett rikoltozását. Egy pár tőkeruca is hápog a levegőben. A gágogó vadliba-csapat és a krugaió daru este szokott húzni. A város körüli legelőn csak az este hazajáró csűrhe, borjúcsorda, tehéncsorda és juhfalkák legelnek, a tavasztól késő őszig kintlevő ménes, tőkegulya, juhnyáj, sertésnváj a várostól 3—4 órajárásnyira levő kolbászi legelőn tanyáznak. Ott van az igazi pásztor élet. Ott van igazi szerepe az éles hallású, hegyes torkú fürge pulinak és a nyakában önvédelem gyanánt őr vet hordó juhászkutyának vagy komondornak. Ott világít hűvös őszi éjszakákon a költői pásztortűz... Feltűnik előttem képzeletben a pásztori élet, a vágtató ménes, a kettős kúlnál delelő gulya... Régen volt így... Ma már a város körüli, sőt a határban volt nagy legelők is fel vannak szántva. Eltűnt a mai nemzedék elől a falvakban a jellegzetes ősmagyar élet szemlélhetése a pácztorélettel s a jószágneveléssel együtt. De ha van is még Alföldünkön valahol némi maradványa az ily nemű jószágtenyésztésnek s vele összefüggő mezőgazdaságnak és ősmagyar népéletnek, az csak elenyésző csekélység azon bámulatos nagy tevékenységhez képest, amit Debrecen város lakossága mutat a világnak a Hortobágy folyó két mellékén elterülő 24.000 hektár vagyis 41.600 kát. hold területű Hortobágy nevű legelőjén. Ezt a remek Hortobágyot szólaltatja meg Szép Ernő fent jelólt munkájában. Megszólaltatja az egész Hortobágyot, mint egységet; megszólaltatja annak minden rögét, zsombékját, fűszálát, virágát, nádasát, a vízszélét szegélyező kákát, a közötte nevelődő s tanyázó vad madaraival és házi szárnyasaival. Megszólaltatja a legelő, delelő, nyugvó, ébredő .ménest, gulyát, kondát, nyájat; a pásztorokat: gazdát, számadót, bojtárt; a hortobágyi hidat, hortobágyi csárdát, a hidi vásárt, a Hortobágyon való közlekedést. Megszólaltatja a Hortobágy felett tündöklő s azt védőleg beborító titokzatos csillagos eget, a rejtelmes hortobágyi éjét a cirpelő tücsök zengzetes dalával s a huzó vadmadarak egymást biztató, bátorító hangjával. Feltünteti előttünk a magyar pásztoréletet minden megnyilatkozásában, a józan magyar gondolkozást, mintáját adva általa az ősi magyar népéletnek és az alföldet szerető magyar természetnek. És szól azon az egyszerű, csendes, elbűvölő, izgalmaktól ment, a legtitkosabb sejtelmet is kifejező bájos nyelven, mely az ő előadásának sajátja. Sugárzik belőle a mindenségtől való meghatottság,
