Protestáns Tanügyi Szemle, 1930

1930 / 7. szám - Dr. Szigethy Lajos: Dunántúl lelke (Elnöki megnyitó beszéd)

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

5

nyugat közvéleményéhez. Gombocz Zoltán, a szentlőrinci tanár unokája, a soproni tanár fia, a leendő tanárokat nevelő tanár kisérte nagyszerű propaganda útjában Klebersberg grófot, a mi gazdánkat.

Es hogy egészen a közelben maradjunk, az én szerény fordítói működésemet nem emlegetve, a mi szeretett titkárunk német tudását és tudományos ismereteit felhasználva ezen a téren is áldásosán működik. Ép a napokban jelent meg Böhm Dezső barátunk tollából a magyar zene kis története németül.

Mi tanárok szócsövek is vagyunk, melyen át nemzetünk a külföldhöz, a külföld nemzetünkhöz beszél.

Én éppen ezért örömmel üdvözlöm miniszterünk törekvését, a modern nyelvek minél behatóbb tanítására, — még ha a latin oktatás rovására történik is.

Mi tanárok szívünkbe fogadjuk a legnagyobb Dunántúlinak, Széchenyinek intését: igyekszünk arra, hogy százszázalékos nyugateurópaiak legyünk, de ugyanekkor meg is maradjunk százszázalékos magyaroknak.

Ez a kettő megfér egy szívben, mint azt éppen dunántúli példák is igazolják.

Ki akarna magyarabb lenni Berzsenyi Dánielnél? És milyen szépen megtanult bájos soproni német leánykáknak udvarolgatva németül. Salis és Mathisson hatása alatt milyen érzelgős, németízű magyar verseket írt, mig majd a tüzes bort termő Sághegye aljában át nem édesedett a férfiasabb magyar múzsához.

Kis János milyen nagy magyar volt; sírva fakadt, mikor a soproni határban az első német szót meghallotta. És milyen Schiller- és Goethe-imádó lett. És évtizedeken át prédikálta az igét Luther nyelvén.

Széchenyi többnyire németül írta naplóit, de könnyekig megindult, ha tilínkószót hallott és az édes-bús paraszti nótákból kiérezte a magyar géniusz szíve lüktetését.

De most veszem észre, hogy az én kedves Sopronomban felejtkeztem.

Jöjjünk csak vissza ide Bonyhádra és ha már valóságban nem de legalább lélekben sétáljunk át a szép ligetes vidéken Lengyelre Hadd varázsolja elénk a lengyelí kastély a dunántúli lélek egy másik pompás tulajdonságát. Ez a mi külön kis hazánk a maecénások hazája: Apponyi Sándor gróf és fölséges hitvese a legnagyobb magyar maecénások közé emelkedtek. Méltók mágnás rokonaikhoz, a Széchenyiekhez, Festetichekhez, akikből a két nagy Széchenyi-érsek, György és Pál, Széchenyi Ferenc és István és ennek anyai nagybátyja, Festetich György, a keszthelyi Georgikon alapítója, a legdícsőbb példaképei a mágnásmaecénásoknak.

De hagyjuk a nekünk idegen mágnásvilágot. Adott Tolnavármegye és pedig ennek éppen evangélikus népe jobbágyi származású és mégis fejedelmi bőkezűségű maecénást is, Sárszentlőrinc szülöttét, Zsivora Györgyöt, a Tudományos Akadémia egyik legnagyobb jóltevőjét.

Sőt szálljunk le az amerikai méretű maecénások fényes világából