Protestáns Tanügyi Szemle, 1930

1930 / 7. szám - Dr. Szigethy Lajos: Dunántúl lelke (Elnöki megnyitó beszéd)

2

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

Vörösmarty így testvére lett a mi nagy dunántúli katolikus jóbarátainknak. Zrínyinek, a költőnek, a mi Vitnyédynk pártfogó barátjának, Szelepcsényi és Carafa századában a vallási türelem világcsodájának. Széchenyi Ferencnek, akinek legnagyobb része volt a II. Lipót féle szabadelvű vallási törvények létrehozásában. Széchenyi Istvánnak, aki a mi Kis Jánosunkat és Berzsenyinket annyira szerette. Festetich Györgynek, a csurgói református gimnázium alapítójának. Deák Ferencnek, aki mint igazságügyminiszter törvénybe foglaltatta az áldott 1848: XX. törvénycikket. A tolnavármegyei nagy Bezerédy Istvánnak, aki az örök igazság nevében tiltakozott minden vallási, politikai, társadalmi és gazdasági elnyomás ellen. A pannonhalmi bencéseknek, akik a mi Kazinczynkat, a szent öreget, fejedelmet megillető hódolattal fogadták. És a fehérvári kispapoknak, akik filléreiket összeadták a mi Berzsenyink költeményeinek kiadására... éppen akkor (1813-ban), mikor Vörösmarty Fehérvárott tanult, mint kis gimnázista.

És a mi dunántúli evangélikus lelkünk, amint az itt Bonyhádon is megnyilatkozik, méltó nagy katolikus barátaink szeretetére. Ennek a gimnáziumnak akárhány esztendőben több volt a másvallású növendéke, mint az evangélikus. És e testvérként befogadott „idegenek“ közül volt-e csak egyetlen egy is, aki itt nem úgy érezhette volna magát, mint a gyermek anyja kebelén ?

De Vörösmarty különösen a miénk, tanároké. 0 volt, hogy úgy mondjuk, a legrégibb bonyhádi professzor. Azaz, dehogy professzor, csak instruktor, vagyis rangban legutolsó a pedagógusok hierarchiájában. Magánnevelő volt itt a berzsenyi pusztán. Mig a három Perczel fiút, az imádott Perczel Etelka testvéreit, Sándort, Móricot és Miklóst, ezt a három szilaj oroszlánkölyköt kezéhez szelídítve tanítgatta, ő is megtanulta a tanítással foglalkozó emberek közös és legfőbb szaktárgyát, a türelmet.

Hogyan tanított Vörösmarty ? Jól. Nemcsak azért, mert Magyarországon a jogászok mindenhez értenek, hanem azért is, mert beletudta sugalmazni a maga nagy lelkét tanítványai fogékony, nemes szívébe. Az elismerő működési bizonyítványt erről volt tanítványai adták ki neki. Móric igen érdekes emlékirataiban rajongással beszélt róla. Sán

dór azt irta neki már katonatiszt korában Milánóból: ..... régi tanítvá

nyában még azon magyar vér folyik, melyet barátom, uram beleöntött“.

És milyen melegen viszonozta Vörösmarty tanítványai szeretetét! Perczel Miklós, a hős honvédtiszt, de egyúttal fékezhetétlen vérmérsékletű ember fegyelmi vétségei követett el Damjanich tábornokkal szemben. Vörösmarty ezt megtudta, elment Damjanichhoz, kiengesztelte és így — mondhatjuk — megmentette egykori tanítványa életét.

Dunántúl, a Müllner Mátyások, Poszvék Sándorok, Kapí Gyulák, Tarczyak, Bocsorok, Lehr Andrások, a tanítványaiktól szeretett és azokat szerető tanárok klasszikus hazája.

De váljunk el Vörösmartytól, ha nehezünkre esik is, hogy találkozhassunk egy másik fényes alakkal, a Szentlőrinc—bonyhádi gimnázium legnagyobb tanítványával, Petőfi Sándorral.