Protestáns Tanügyi Szemle, 1930

1930 / 6. szám - Hazai és külföldi irodalom

230 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE másnál hospitálhassanak, egymással komolyan megbeszélhessék a köve­tendő eljárást. S ha egy szakban kell egység, akkor egy osztály külön­böző tanárainak tanításában is meg kell ennek nyilvánulnia, hiszen a tanuló teljesen zavarba jöhet, ha nem ugyanaz a szempont vezeti mestereit. Ezért kell mérték, nehogy minden tanár a maga szakját annyira fontosnak tartsa, hogy mást elnyomjon. Itt meg kell említenem, hogy a budapesti evangélikus leánykollégium tanárai ez évben rend­szeresen kidolgozták tárgyuknak az iskola többi tárgyaival való kap­csolatát, ennek a később olvasott elvnek tehát egyelőre gyakorlati meg­valósítást igyekeztek biztosítani: ezek az előadások meg is fognak jelenni és az érdeklődő kartársak rendelkezésére fognak állani. Még azzal foglalkozik a szerző, hogy a modern nyelvek keretében hogyan érhető el a koncentráció. Itt kezdettől fogva egységes munkának kelt folynia, nehogy tanári szeszély a tárgynak egy vagy más részét előtérbe helyezze, pl. egyik tanárnak a nyelvtan a fontos, másiknak a beszéltetés, másnak az írásbeli dolgozatok, végül van, aki az olvas­mányra esküszik. Nincsen szak, melyben annyira szótszóródhatik a tanítás, mint a modern nyelvi. Ép azért itt szükséges a legtöbb együttes megbeszélés és hospitálás. Általános szabály fel nem állítható, a tanári egyéniségnek tág teret kell adni, elv csak az legyen, hogy a modern nyelv nem lehet más szakok szolgája sem olvasmányban, sem más tekintetben. A könyv elméleti részeinek végén egy minket általában kevésbé érdeklő fejezet áll, mely a német modernnyelvű gimnáziumról szól, mint amely igazán németté nevel. 3. Gyakorlatilag legértékesebb része e könyvnek a „Példatár“. 1. Egy francia elbeszélés dramatizálása (közép fok). 2. Francia olvas­mány tárgyalása becsukott tankönyv mellett (alsó fokj. 3. Angol olvas­mány feldolgozása beszédgyakorlattal (közép fok). 4. Kultúrkép kiala­kítása francia olvasmány alapján (felső fok). 5. Keresztkapcsolatok felső fokon: Thomson: „Rule Britannia", a „Marseillaise" és a „Deutschland über Alles“ kapcsán. Mindezekből látható, hogy e könyvet elméleti megállapításai és gyakorlati útmutatásai miatt minden modern nyelvet tanító és gondol­kozó tanár nagy haszonnal forgathatja. Dr. Böhm Dezső. Hermann Schwartz: Pädagogisches Lexikon. I—II. kötet. (XII. 4- 1338, VII. 4 1368, VIII. 4 1428.) Abhärtung — Recht des Kindes. Bielefeld — Leipzig, 1928—1930. — Velhagen und Klasing. Ára kötetenként vászonkötésben 26 márka. A németországi iskolapolitikai harcok egyik legfontosabb ütköző­pontja az egyházi és a világi iskolák kérdése. A múlt év tavaszán Poroszországban ismételten sok és súlyos szó esett ezekről. Breslauban a „Deutscher Lehrerverein“ gyűlésén a világi iskolák mellett maga Becker, az akkori kultuszminiszter tartott nagy beszédet, melyben azt mondta, hogy a köztársasági gondolatra, a mai német államra nézve veszélyt jelentenek az egyházi iskolák s a val-

Next

/
Thumbnails
Contents