Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 1. szám - Nagy Miklós: A túlterhelés könnyítése az alsó négy osztályban
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 9 s hassunk oda, hogy az osztályzat megállapítása lehetőleg ne történjék szavazással (Konventi Rendtartás 102. §), hanem a vélemények bölcs megegyeztetésével. Ha azonban valamely derék tanulóval szemben, vagy általában túlzás mutatkoznék a rajztanárkartárs osztályozásában, a tanártestület természetesen nem riadhat vissza törvénybiztosította jogának gyakorlásától az osztályzati jegy megállapításában az olyan tanulónál, akiben megvan a jóakarat, de hiányzik a tehetség. Mindenesetre pedig vigyáznunk kell, nehogy az ú. n. ügyességi tárgyak — sokszor talán a tanügyi kormány vezetőinek egyéni rokonszenve alapján — annyira előtérbe jussanak, hogy esetleg a legtehetségesebb, legszorgalmasabb gyermekeket is leszorítsák tanulói pályájukról, mert a gimnázium elvégre is tudós iskola és kell is, hogy az maradjon, s bármily fontosak is a gyakorlati ügyességek, mégis a tudomány a legnagyobb hatalom. Mivel pedig a rajztanárok munkaideje egy-egy kisebbb intézetben, ahol párhuzamos szakaszok nincsenek, nem merül ki a tanterv által megszabott rendes rajzórák megadásában, rajztanárkollégáinkat ne kényszentsük más, szakjukon egészen kívül álló tantárgyaknak kedvük ellenére való tanítására, hanem használjuk fel ezt az alkalmat arra, hogy az illető kartárs díjtalanul vezethesse az igazán tehetséges tanulókat a rajzban, mint rendkívüli tárgyban s ez úton becsvágya is kielégülést találhasson. Végül a rajztanítással kapcsolatban — bár nem tartozik szorosan ehhez a kérdéshez — lehetetlen elhallgatni azt a kívánságot, hogy módot kellene találni arra, hogy a! rajz tananyagának művészettörténeti anyagát a gimnáziumi típus növendékei is megismerjék, nem a mai formában, heti 2 órás rendkívüli tárgy keretében, hanem más alkalmas módon. A kétórás rendkívüli tárgyat ugyanis a tanulók nagy része nagy elfoglaltsága miatt nem tanulhatja, pedig e művészettörténeti ismeretekre minden művelt embernek szüksége van. Domby László. A túlterhelés könnyítése az alsó négy osztályban. (Nagy Miklós bevezető előadása a Péter András reálgimnázium módszeres értekezletén.) Mai módszeres értekezletünk tárgyául középiskoláink életének domináló kérdését, a túlterhelést választottam. Ismerem a tanári testület felfogását s így teljesen feleslegesnek tartom annak bizonyítgatását, hogy tanulóifjúságunk túlterhelése tényleg meg van s hogy már veszélyes és szinte leküzdhetetlen akadálya az iskola eredményes és kielégítő munkájának. Inkább egy lépéssel tovább szeretnék menni s mindnyájunk