Protestáns Tanügyi Szemle, 1930

1930 / 4. szám - Megjegyzések

PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE

149

Végül a harmadik: a mennyiségtani írásbeli. Évtizedek óta veszélyezteti az érettségi színvonalát. Hány érettségizett egyén van olyan, akinek lelkét nem terheli a mennyiségtani írásbeli körül több vagy kevesebb árnyék? A tanügy munkásai ismerik értékét. A közönség körében olcsó élcek tárgya. Derűs emlékek fűződnek hozzá. A szóbelinél ott az ellenőrzés: az egész bizottság látja, hallja. A felelet értékelése nem bizonytalan érdemet jutalmaz. Ha aggályos, újabb kérdést kaphat: elnöktől, kormányképviselőtől, szaktanártól. A gyanú nem ólálkodik körülötte. A szóbeli felelet: komoly, értékelhető, erkölcsi tény. Nem jött-e el még annak ideje, hogy az írásbelit a mennyiségtanból törüljük? Az új Utasítás várható szerencsés utasításai között hátha ott lesz az is ? Nagy etikai nyereség volna! E. I.

2. Melyik az a tantárgy, melyhez mindenki ért? Furcsa kérdés, de felvethető s a példák igazolják, hogy fel is kell vetni.

Csokonai egyszer (azt tartja a mende-monda) egyik professzorának azt akarta bebizonyítani, hogy Debrecenben mindenki doktor. Felkötötte az álfái s fogfájást színlelve elindult hazulról. Mire a városon végig ment, pár száz ember kérdezősködött a baja felől s ugyanannyi is kommendált rá orvosságot.

Ez analógiából indulva ki, fel lehet vetni a kérdést: melyik hát az a tárgy, amelyhez mindenki ért?

Azt mondhatjuk: a magyar nyelv és irodalom. Helyes írással, nyelvtannal már az azóta önállóvá lett elemiben is foglalkoztatták a növendékeket; a középiskola megtoldotta ezt holmi stilisztikával, rethorikával, poétikával. Olvasni pedig részint érdeklődésből, részint unaloműzésből a legtöbb ember szokott. Pláne Jókait, Mikszáthot, Petőfit, Adyt jobban ismeri még talán a magyar tanárnál is, különösen ha az nem a mesével, hanem a mű nyelvi részével foglalkozik. Éppen ezért mindenki feljogosítva érzi magát a magyar tanításhoz hozzászólom (esetleg bírálatot is mondani róla).

Pedig milyen nehéz magyarul tanítani! A magyar tanárnak érteni kell csaknem minden tárgyhoz (főleg a történelemhez). Hiszen az olvasókönyvek sokszor fizikai olvasmányokat is tartalmaznak (pl. Magyar géniusz a tudomány szolgálatában). Egy-egy szónoki beszéd a történelmi események rugóinak legteljesebb ismeretét kívánja. Hegedűs Lóránt legutóbb azt bizonyítgatta, hogy Voinovich Arany életrajzának egy „rügy“-es hasonlata a természettudomány hiányos ismeretéről tanúskodik. A költők sok-sok célzása (pl. Berzsenyi, Mint Magellán gályái... Mint az éjekbe merült Aetnának az adja virányos stb.) a földrajzi ismereteket sürgeti. Aranynál a „visszaperdül, mint a gyűrű“ kifejezés bizonyos gyűrűvel való játékra céloz. És így tovább.

Ehhez járul még a növendékek nagyszáma mellett a különböző tehetség, hiányos képzettség az öncélúvá lett elemiből felkerültek közt a helyesírás s a fogalmazás terén (e téren később is nagy a hiány). Továbbá az osztályok létszámában való folytonos hullámzás. (Pl. a mostan általam tanított VII. osztály 47 tagja közül 27 jött csak első-