Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 4. szám - Egyházi és iskolai hírek
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 150 bői fel, a 68-ból, többi úgy jött hozzá). Úgy hogy bizonyos olvasmányokat nem olvastak, költőket nem ismernek, más verseket tudnak, így megesett érettségi vizsgán, hogy más verseket kérdezett az elnök, másokat sürgetett a kormányképviselő s másokat tudtak a növendékek. A javító vizsgákon sok növendéket a helyesírásból irásbelileg is megkellene vizsgálni, de ilyen vizsga nincs. Az érettségi főtárgya a magyar. Ebből a szempontból is, meg abból, hogy a vizsgán résztvevők mindenike ért a magyarhoz, nehezebbé teszi a magyar tanár helyzetét a többi tanáréval szemben. Az osztálybeli dolgozatok javítása is nagy munkát ró rá. Én a VII. osztályban 4—5 dolgozatnál 1 óra alatt nem igen tudok átnézni többet. Ez 48-as létszámnál havi 12 óra, tehát heti 3 óra, ami nincs beleszámítva a magyar heti 3 órájába. Ha meg akar felelni a magyar tanár hivatásának, folyton olvasni és tanulnia kell. Hiába olvasta el Kemény 1—2 regényét, mikor újra tanítja, újra el kell olvasni, főleg, ha növendékein könnyíteni akar. Arra is készen kell lenni, hogy a verseket is újra meg kell tanulnia, hogy szégyenben ne maradjon. Mert a magyarhoz mindenki ért! Gulyás József. Egyházi és iskolai hírek. Az ORTE csurgói közgyűléséről. Amint jeleztük már februári számunkban, az ORTE közgyűlése az idén, június 6-án, pünköst előtti pénteken lesz Csurgón. A közgyűlésre a jelentkezéseket május 20-ig bezárólag feltétlenül el kell küldeni a csurgói reálgimnázium igazgatóságához. Külön meghívókat ez évben nem bocsát ki a központi igazgatóság, hanem a még szükséges tudnivalókat itt, a Szemle hasábjain fogja közölni. A részletes programm a februári számban olvasható. Ehhez most kiegészítésül közöljük, hogy a tartandó előadások végleges megállapítása folyamatban van. A központ két előadót jelölt ki, akikhez harmadikul egy csurgói kartárs fog csatlakozni. Az előadások címét és tárgyát a májusi számban fogjuk közölni. Szerkesztőbizottságunk március hó 29-én S. Szabó József elnöklete alatt ülést tartott Budapesten, amelyen lapunk szellemi és anyagi ügyeit alaposan megtárgyalta. Sajnálattal vette tudomásul, hogy a ref. tanáregyesület ama kérését, hogy a Szemle anyagi biztosítása végett a középiskolai tanulóktól évi 50 fillér szedessék, csak két egyházkerület fogadta el, a dunántúli nem foglalt ez ügyben határozott állást, a dunamelléki pedig elvileg ellene van. A bizottság a ref. tanáregyesület útján újra felkérni kívánja a konventet a fenti kérés teljesítésére, mert a Prot. Tanügyi Szemle szilárd anyagi megalapozását csak ez alapon reméli. A könyvismertetésekre vonatkozólag azt kívánja bizottság, hogy elsősorban pedagógiai művek ismertetendők, de protestáns tanárok más irányú munkái is megemlítendők. Az ismertetések lehetőleg rövidre szabandók, pl. 10 ívnyi munka 1 nyomatott oldalon, ennél terjedelmesebb 2—3 oldalon ismertethető, ezt a határt csak idegen nyelvű pedagógiai műveknél s különösen nagy jelentőségű művek ismertetésénél szabad átlépni.