Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 4. szám - Hazai és külföldi irodalom
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 135 királyságban Szelepcsényiék a protestánsok számára. (353. lap.) De a hosszas bizonyításokat folyóiratunk terjedelme nem engedi. így csak megemlítjük még, hogy az a mozgalom, amelyet 1690-ben egy órás András nevű nagybányai fiatalember megindított, nálunk nem az egyetlen fölkelés volt — amint szerző mondja (146, lap) —, amely zavaros vallási képzetek kíséretében jelent meg. Ilyen volt a 16. században a Cserni Jován és Karácsony György tömegmozgalma, ilyen 1660-ban Erdélyben egy isteni kijelentéssel dicsekvő próféta híveket toborzása. (V. ö. Debreceni Szemle 1929. évf. 12. sköv. 142. sköv. 1.) Az valamely elírás lehet, hogy Bethlen semmit sem tanulhatott a külföldről behívott gyulafehérvári tanároktól (239. lap), ami azért természetes, mert ezek közvetlenül a fejedelem halála előtt érkeztek meg Erdélybe. Afelett azonban már lehetne vitázni, hogy vájjon ezek a professzorok szemenszedett pedánsak voltak-e, mint ahogy a szerző őket megítéli. Hát azt sajtóhibának, vagy gondatlan elnézésnek tartsuk, hogy a „Veritas toti mundo declarata" című híres irat szerzőjét a könyv két helyen is Bársony Jánosnak nevezi György helyett? Kifogásaink mellett, amelyek főként a vallásügyeket tárgyaló részletekre vonatkoznak, készséggel ismerjük el Szekfű Gyula ez újabb kötetének is értékes tulajdonságait. Ebben is, mint a IV-ik kötetben, frappáns, új világításban mutatja be történetünknek nem egy oldalát, nagy tudományos készültséggel és elmeéllel hatol be nemzetünk múltjának szövevényeibe és sok olyat meglát, ami eddig rejtve volt. A genetikus történetírás feladatához képest külső eseményekkel, dátumokkal nem foglalkozik, a magyarságnak, mint összetett emberi és faji lelki tényezőnek evolúcióját nézi és igyekszik megrajzolni. Lényegesen más történetet ad tehát, mint volt az eddigi. Különösen nagy súlyt helyez arra, amit eddig a történetírás kevésbé vett figyelembe, a fejlődés szociális és gazdasági okaira és következményeire. Még a talajviszonyok változását is vizsgálja s feltünteti annak a nemzet lelkére és fejlődésére gyakorolt hatását. De szinte túlteng könyvében a szociális, materiális és oekonomikus rész az intellektuálissal, az ingeniózussal szemben, mintha általában a szellem erejét és hatalmát a fejlődésre nézve nem tartaná olyan nagyjelentőségűnek. Azért pl. a magyarság szellemi életéről és műveléséről nem is találunk a könyvben hű és teljes képet. Uralkodó koreszméket ez a történetírás nem igen ismer, egy újabb Eötvös József már ezen az alapon nem írhatna ilyenekről; bizonyos fizikai determináltság vonul végig a könyvön. Érezzük ezt a nevelésnél és oktatásnál, a tudománynál és irodalomnál. Nem azt mondjuk, hogy mellőzi ezeket, de nem méltatja kellő figyelemre s néhány sorban végez velők. Pedig nem kell hosszasan bizonyítani, hogy mindezek a nemzet fejlődésének fontos mozzanatai, sőt egyenesen hatalmas emeltyűi. Nemcsak a magyar lelkiséggel, hanem a magyar állami élettel is a iegbensőbb kapcsolatban állanak. A debreceni református kollégium 1657-i törvényeiben pl. ezt olvassuk: „hoc Scholasticum vitae genus in sedula tractatione solertique propagatione studiorum, pietatis, ecclesiae et reipublicae necessariarum consistit.“
