Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 4. szám - Péter Zoltán: Túlterhelés és középiskolai reform
122 PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE is a magyar nyelv és a modern tárgyak javára. Ez ellen lehet tiltakozni, lehet tetszetős érveket felhozni, de ezt a természetes folyamatot megakadályozni nem lehet. Gondoljuk meg, hogy a latin nyelvből majdnem ugyanazok a követelmények, mint egy féíszázaddal előbb és most hozzájárultak a reális tárgyak is mind nagyobb anyaggal. Mire vezethet ez a módszer, ha folyton csak megtoldjuk a tanuló feladatát ? Elvégre az egyes embernek meg van az emlékezete, de van felejtőképessége is. A lélek ökonómiája nagyszerűen kiválogatja a felesleges terhet és kidobja magából. A tantervtervmódosítás is valami efféle felejtési funkció. Meg kell tanulnunk felejteni, A jövő megadja az irányt: olyan szépen megérezzük, mi az a régi anyagban, ami mással, jobbal, hasznosabbal, célszerűbbel és értékesebbel pótolható és mi az, ami érzékeny veszteséget jelentene. Nem kívánhatjuk gyermekeinktől, hogy végigjárják az emberiség fejlődésének minden lépcsőfokát ugyanolyan részletességgel, mint őseink egy századdal ezelőtt megtehették. A nevelés és tanítás egyik nagy jelentősége éppen az, hogy az öregebb nemzedék ez utón adja át az újabb generációnak mindazt a sok szellemi kincset, amiért nemzedékek hosszú sora küzdött. Meg kell tanulnunk felejteni, ha igazán könnyíteni akarunk az új nemzedék terhén, ha nem akarjuk agyonsanyargatni és az életre már az iskolában képtelenné tenni. Ezért természetes az is, hogy a latin nyelv anyagának mérséklése (mert bizonyára nemcsak az óraszám lesz kevesebb, hanem a tananyag és a követelmények is) nem szabad, hogy abba az illúzióba ejtsen bárkit, mintha most már annyira csökkent volna a tanítás anyaga, hogy a hiányt mással kellene pótolni. Semmiféle könnyebbséget nem fog jelenteni az ifjúságnak olyan reform, mely elvesz a latin órák számából csak azért, hogy egy harmadik idegen nyelvnek adjon teret, mikor még a németre sincs elég idő, hiszen a felső osztályokban csak heti két órája van és ilyen óraszámmal idegen nyelvet tanítani nevetséges, Semmiféle komoly érv nem szól a mellett, hogy a középiskolából nyelviskolát csináljunk és ahelyett, hogy egy élő nyelvet alaposan tanítanánk, kettővel kísérletezzünk siker reménye nélkül. A tanuló ifjúság lelki egészsége követeli a túlterhelés megszüntetését. Óvakodni kell attól, hogy az elhagyott tananyag helyére háromszor annyi kerüljön. Az volna a leghelyesebb és indokoltabb, ha a felszabaduló pár órát egyáltalán szabadon lehetne hagyni. Ez jelentene igazi könnyítést a diákságnak. De ha ezt egészen nem is lehet keresztülvinni, arra kellene törekedni a heti óraszám megállapításánál, hogy egy diáknak se legyen egyetlen délutáni órája sem, természetesen beleértve a mellékórákat: éneket, karéneket, tornajátékot és minden kötelező iskolai elfoglaltságot, hogy legyen a diák délutánja szabad, hogy lehessen munkát várni tőle, hogy legyen ideje szabad mozgásra, játékra, testedzésre, olvasásra. Ha a felszabaduló órák közül nehányat művészeti tárgyak tanítására, vagy a magyar nyelv tanításának megkönnyítésére használnánk fel (persze újabb követelmények nélkül), ez nem jelentene megterhelést. De feltétlenül mellőzni kellene a harmadik idegen nyelv kötelező tani-
