Protestáns Tanügyi Szemle, 1930
1930 / 4. szám - Vitéz dr. Bessenyei Lajos: Új református középiskolai tanterv
PROTESTÁNS TANÜGYI SZEMLE 115 Új református középiskolai tanterv. E folyóirat hasábjain már ismételten szó esett egy új református középiskolai tanterv szükségességéről. Mielőtt e kérdésnek jelenlegi állapotát ismertetném, hadd mondjak el egyet-mást az előzményekből. Miután a magyar középiskolák új tanterve végleges formájában a V. K. M. 1926. évi 38.804. V. sz. rendeletével megjelent, a magyarországi református egyház Egyetemes Konventje is több ízben foglalkozott egy új ref. középiskolai tan terv készíttetésével. így 1927. évi májusban tartott ülésén tárgyalásra került az Országos Református Tanáregyesület felirata (120. Egy. Konv. jkvi szám), amelyben „szükségesnek látja, hogy az Egyetemes Konvent is készíttessen új középiskolai tantervet, nemcsak azért, hogy a históriai hagyományokat követve felekezeti tanügyünk önállóságát ily módon és továbbra is kimutassuk, hanem azért is, hogy tantervűnknek az államitól eltérő és jellemző sajátosságait ezután is fentartsuk, aminők pl. a vallás tananyagának beiktatása, az ének rendes tantárgyként felvétele és tantervének részletes kidolgozása, a bölcsészeti előtannak két éven át való tanítása; végül azért is, hogy az állami tanterv nyilvánvaló hibáit, amennyiben a megszabott keretek megengedik, kiküszöbölve annál tökéletesebb és megfelelőbb tanterv jöjjön létre. Szükségesnek látja a Tanáregyesület ez új tanterv megszerkesztését iskoláink jövője érdekében is, mert jelenleg ugyan majd mindenik intézetünk kötve van az állami tanterv követésére, de eljöhet ismét az idő, midőn intézeteink kívül lesznek az állam kötelékén. De a jelenlegi állami tanterv keretén belül is egyes tárgyak tananyaga megfelelőbben és célszerűbben lehetne tantervűnkben beosztható s a nyelvek olvasmányi anyaga, a felveendő auktorok jobbak és célszerűbbek lehetnének, mint az állami tantervben. Evégből be is terjeszt Tanáregyesületünk igazgatósága egy munkálatot a latin és görög auktorok felvétele és osztályonkénti beosztása tárgyában és felajánlja munkáját a tanterv elkészítésére. Javasolja továbbá, hogy a tantervben a latin olvasmányok tekintetében a gimnázium és reálgimnázium között különbség ne tétessék és hogy a gimnázium és reálgimnázium tanterve a négy alsó osztályban teljesen megegyezzék. Végül az új tantervben olyan megoldást kíván, melyben elkerültessék református középiskoláink tanulóinak az a túlterhelése, hogy a kötelező énektanítás miatt már a III. osztálytól fogva heti 32 órájuk van, tehát kettővel több, mint az állami intézetekben.“ Az Egyetemes Konvent akkor az Orsz. Ref. Tanáregyesület ezen felirata alapján az egyetemes tanügyi bizottságot