Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 10. szám - Gulyás József: A beiratkozások tanulságai - Hazai és külföldi irodalom
tudományok, ezek közül is legutoljám a teológia, illetőleg a vallás filozófiája igyekeztek kanti nyomokon haladva a vallás ismeretelméleti megalapozását biztosítani. Az e körbe tartozó kísérletek közül szerzőnk nagy elmélyedéssel a Stange vallásfilozófiáját ismerteti, sőt mi több, meg is bírálja. Stange a vallásfilozófia elé kettős feladatot tűz. Szerinte ki kell mutatnia, hogy a vallás sajátos tapasztalás és másodszor azt, hogy a vallásos tapasztalás minden sajátossága mellett is beleilleszkedik az emberi tudat összefüggésébe. Kétfajta tapasztalást ismer, t. i. elméleti és gyakorlati vagy racionális és irracionális tapasztalást, az első a szorosan vett ismerés. Az ismerés feltételei az érzékiség és értelem mellett a szemlélet, melynek sajátossága, hogy a képzeteknek valóságbizonyosságot ad. A szemlélet fajai a térbeli, az időbeli és az érzékfeletti szemlélet. Ez utóbbi azért, mert az érzéki tapasztaláson túlfekvő tényálladékra vonatkozik. Stange nem akarja a vallás pszichikai ténylegességének szükségképpeniségét kimutatni, hanem csak azt, hogy a vallás a maga ismeretelméleti fogalma szerint konstitutív eleme általában a tudatnak, mert épp olyan tapasztalás, akárcsak az érzéki, vagy erkölcsi tapasztalás. A szemléletre azért van Stangenak szüksége, mert az valóságbizonyosságot nyújt, mert szerinte tapasztalás csak ott van, ahol valóságbizonyosság van. Szerzőnk mélyen behatolt nemcsak Stange tanába, hanem általában a vallás ismeretelméletének szövevényes kérdésébe. Nem riadva vissza a legszubtilisabb elemzéstől, hogy szétbogozza a bonyolult probléma szálait. Tájékozottsága az ide vágó legújabb német irodalomban is megfelelő. Világos fő, melynek általában helyes a judiciuma is. Mi a magunk részéről persze nem mindenben érthetünk vele egyet, így pl. Stange kísérletét nem tartjuk túlságosan értékesnek, mert tapasztalásfogalma, a tapasztalás és ismerés viszonya zavaros, a háromféle szemlélet megkülönböztetése erőltetett stb. Abban viszont Stangéval vagyunk egy véleményen, hogy nem ugyan minden tapasztalásnál, de a vallási tapasztalásnál a valóság kérdése igenis elengedhetetlen, hiszen lényege az, hogy metafizikai tapasztalat. Egyébként azonban szerző ellenvetései Stange rendszerével szemben figyelemreméltók és tanulságosak (így pl. az érzékfeletti szemléletről mondott bírálata!). Erélyesen meg kell azonban róni a fiatal szerzőt — kitől még sok szépet várunk —, hogy a magyar irodalmat teljesen mellőzi. Csak futólag említi egyszer Tankót! A magyar tudomány soha sem fog a maga lábán járni, ha egymás törekvéseiről nem veszünk tudomást. Az utolsó 10—15 év alatt nálunk is foglalkoztak a vallás ismeretelméletével. Nem szólva a kisebb értekezésekről, három nagyobb munkáról szerzőnknek okvetlenül tudomást kellett volna vennie. Ezek pedig: Vass Vince: Vallási ismeretelmélet. Komárom, 1915. Czakó Ambró : A vallásfilozófia alapvonalai. Budapest, 1921 és Makkai Sándor: A vallás lényege és értéke. Torda, 1923 (mely éppen Kant—Bőhm-féle alapon épít tovább). Ezzel csak növelte volna becses munkájának az értékét! Sz. Ö.
