Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 7. szám - Trócsányi Dezső: Új magyar filozófia
265 tudják a járást; többre hivatott tudósok magasabbra emelhetnek egyes tornyokat, lebonthatnak avult és fölösleges pilléreket; támadhatnak bölcselő lángelmék, akik új szárnyat húznak a meglevők mellé s tovább növelik, építik és tökéletesítik a palotát, a Szellem templomát. A filozófia története és A mai filozófia főirányai című könyveiben Nagy József olyan útmutatókat adott olvasói kezébe, amelyeknek vezetése mellett biztosan tájékozódhatnak a Szellem vártemplomában, legújabb munkájában pedig A modern gondolkodás-ban nem az alapvetésből kiindulva magyaráz és visz fel a legmagasabb és legszédítőbb eszmecsúcsokig, hanem arra mutat rá, hogy a bölcselettörténet valóban Összefüggő nagy épület, szinte szerves fejlemény (és nem kaleidoszkópképek tarka egymásutánja, aminőnek felületes szemlélés mellett látszik.) A nagy összefüggésekre néhány olyan bölcseleti probléma kapcsán mutat rá, amely a mai embert legközvetlenebbül érinti s megmutatja, hogy a bölcselet nem tan- és tételrendszer, nem is bölcseség. mint némely divatos filozófusok állítgatják (Keyserling), „mert a bölcseség- ben mi modern emberek már nem hiszünk. Bizonyos, hogy a bölcseség olyan valami, ami nem tanulható, s ezért nem is tanítható. Azért mi az életről való és az életre vonatkozó tanulható és tanítható tudásra szorítkozunk ..." Ríckert eme szavait Nagy József nem idézi, mégis talán nem tévedek, amikor a két tudós bölcselő ezirányú felfogása közt hasonlóságot találok. A bölcselet tudás, rendszeresített tudás, tudomány, ahol a műkedvelők új alapvetéseinek, továbbá a „bölcsek" lényegmegragadásának és jelentésszemléletének helye nincs; zseniális intuiciók lehetősége természetesen nincs kizárva, de viszont az ilyen meglátások sajnos, ritkán, nagyon ritkán adatnak. A modern gondolkodás a filozófiai szellemvár csúcsaira és ormaira visz fel. Bölcseleti iskolázottság után a müveit olvasó azt veszi észre, hogy az út nem is fárasztó, nem olyan, mint mikor talán csak az előadások kötelező volta s a vizsgára való készülés hozták egyetemi hallgató, tanárjelölt korában a bölcselettel érintkezésbe. Nagy József a vonzó előadás szárnyait adja segítőtársul gondolatainak s az olvasó alig veszi észre, hogy már szédítőbb magaslatokig emelte fejét, s az emberi gondolat határmesgyéit látja, s egyúttal maga mellett és alatt az emberi gondolkodás palotájának a csúcsait, bástyáit, hatalmas oszlopait és pilléreit szemléli. Szellemi életünket is bénítgató nehéz viszonyainkra, amikor pedig annyi hősies és nagylendületű szellemi erőfeszítésnek vagyunk tanúi, mint Nagymagyarország korában is alig, szomorúan jellemző, hogy ennek a munkának két év alatt sem támadt jelentősebb visszhangja. Pedig olvasták többen e munkát a hivatottak közül (s úgy hiszem, a müveit nagyközönséghez is megtalálta útját) ; én másfél év óta, amikor először láttam e könyv címlapját, ismertetést vagy kritikát nem olvastam róla, bár az is meglehet, hogy csak elkerülte figyelmemet. Restelkedve vallom be, hogy a Prot. Tanügyi Szemle szerkesztősége jóvoltából nálam is itt van már ez a szép könyv majd egy esztendeje; a múlt év őszén akartam referálni róla, s csak most teszem meg — ; csupán az a tudat vigasztal, hogy már amúgy is elég sokan olvasták.
