Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 7. szám - Trócsányi Dezső: Új magyar filozófia

264 ember irányítása mellett megy csak. — Más diákszövetség­nél, ha látunk is egy-két élet jelenséget, az is egy-két buzgó ember munkája. így a debreceninél példának S. Szabó József már elkészítette a volt diákok névsorát s röviden megírta a kollégium történetét.* Mennyi helyen lehetne ezt megtenni! Ismételjük, a gondolat nagyon szép, az eszme életre­való, csak a magyar tunyaság, vagy ennek az ellenkezője, a formalitás, a végtelen gyülésezés lesz a megölője. Vigyáz­zunk, hogy egyik se ölje meg! Gulyás József. Új magyar filozófia. n. Megelőző cikkemben csak hallomás után érintettem egy munkát, mely mint mondták, hivatva van a bölcselet új alapjainak lerakására. Azóta egy ismertetés is került kezembe, melyből kitűnik, hogy e könyv szerzője Kulcsár v. Kultsár (a keresztnevére nem emlékszem) a böl­cselet számára azzal akar új utakat megnyitni, hogy „összetöri“ a Kant-féle filozófiát, mégpedig némileg szokatlan módon : egy bölcselet­történeti kompendiumból, a Schwegler-ébői meríti Kantra vonatkozó ismereteit. Ha nem is beszélünk arról, hogy Schwegler könyve óta Kant megértésében mennyit haladt előre a tudomány, akkor is világos, hogy Kant felől nem tájékozódhatik egy régi, sőt avult kompendiumból az, aki a mai bölcseleti szemlélet alapvető tanainak kigondolóját akarja megcáfolni; nem tájékozódhatik másból, mint magából a szerzőből, alapos és mélyreható olvasásból, továbbá a tudományos irodalom feldolgozásából, Kulcsár munkájáról nem akarok véleményt mondani, minthogy nem láttam magam szemével, annyit azonban ismertetője után is merek gondolni, hogy Kant bölcseleté, miután már annyira „összetörték", kibírja Kulcsár kritikáját is, s egy ideig, talán jó sokáig is, sarkköve lesz a mai filozófiának. Aki csak némileg is ismerős a bölcselet történetével, tisztában van azzal, hogy a mai filozófia a maga 2500 éves fejlődésében olyan hatalmas épületet emelt, amelynek meg vannak vetve szilárd alapjai Platon és Aristoteles bölcseletében; tisztában van azzal, hogy a szilárd alapokon szilárd falak és bástyák állnak. Csak dilettáns szerzők gon­dolhatják azt, hogy ők most ledöntik e várat, s helyébe új alapokat vetnek, új épületet emelnek. Szerényebb igényű elmék megelégszenek azzal, ha ebben a hatalmas és szinte labirintszerű palotában biztosan * Régi érettségi találkozókról is jelentek meg emlék-füzetek. így Rácz Lajos szerkesztett egyet Patakon. S. Szabó fenti műve is ilyennek köszöni létét.

Next

/
Thumbnails
Contents