Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 1. szám - Hazai és külföldi irodalom
20 lelkészre bízza annak megállapítását, hogy mikor és hányszor végezzen a tanár lelkészi funkciót. Ez pedig a papi hatalom növelése és önkényeskedésnek helyt-adás! Eddig csak felsőbb „hatóság“ rendelkezhetett a tanárral, most pedig esetleg a „helyi lelkész". Ez bizony nem más, mint bizonyos mértékben „lefokozás“. Aztán érdekes dolog az, hogy a gimnáziumban elsősorban a vallástanár a lelkészjellegű tanár és mint ilyen, ő kötelezhető elsősorban lelkészi funkció végzésére, holott ő végez lelkészi funkciót az ifjúsági istentiszteletek alkalmával, cura pastoralist pedig sokkal nagyobb mértékben, mint a legtöbb lelkész. Mert hiszen az ő egész munkája „cura pastoralis“, vagyis „lelki gondozás!“ Kérdem tehát, miért volt szükség erre a határozatra? Helyesebben kiknek volt rá szüksége? A vallástanároknak, vagy a többi tanárnak, vagy a lelkészeknek? Kérdem, miért nincs szüksége a világi pályán élő lelkészjellegű egyéneknek lelkészi szolgálatok végzésére, csak az „egyház veteményes kertjében" működő lelkészeknek? Kérdem, miért nem lehet elsősorban másokra hozni ezt a határozatot? Hiszen ha kérni kell a lelkészjelleg fenntartását, lehetne azt mondani, hogy csak azzal a feltétellel kapja meg, ha végez megfelelő számú lelkészi funkciót? Kérdem, hogy alsóbbfokú egyházi hatóság megváltoztathatja-e a törvényt, illetve szabhat-e ki több kötelességet, mint a törvény? És végül kérdem, olyan gondtalannak, jónak tartja már az egyházi hatóság a gimnáziumi tanárok helyzetét, hogy elérkezettnek látja az időt a kötelességek szaporítására? Mint előrebocsátottam, én nemcsak a gimnáziumi „gyülekezetében, hanem az egyházi „gyülekezel"-ben is végzek lelkészi szolgálatokat és így csak személyemet kikapcsolva tettem fel a kérdéseket és kérek azokra hozzászólásokban feleleteket kollégáim részéről, (Halas) Biky Gábor. Hazai és külföldi irodalom. Magyarország közoktatásügye a világháború óta. Összeállította: Kornis Gyula egyetemi nyilv. r. tanár. Budapest, 1927. A Magyar Paedagógia Társaság kiadása. XII. -f~ 555. 1. 8°. Még el sem csöndesedtek annak a nagy méltánylásnak és elismerésnek megnyilatkozásai, amelyekkel mind a kritika, mind az olvasó- közönség előbbi nagyszabású és nagyterjedelmű müvét: A magyar művelődés eszményeit fogadta, s Kornis Gyula már ismét egy nagyjelentőségű munkával gazdagítja pedagógiai irodalmunkat, oly munkával, mely a múlt fejlődésére, a mai viszonyokhoz vezető út feltűntetésére vetett alapos, szakszerű és elfogulatlan visszatekintés mellett hű képét adja fennálló s illetőleg a trianoni béke óta létesített oktatásügyi intézményeink vagy belső szervezeti reformjaink mai állapotának s az utódállamok oktatásügyi politikájának futólagos jellemzésével és művelődésünk színvonalának emelése érdekében kifejtett tevékenységünk és
