Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 5. szám - Haberehrn Gusztáv Adolf: Az énektanítás fontossága
187 Sajnos, igen gyakran tapasztalható, hogy aki valamit ért a muzsikához, aki a zongorán vagy a harmóniumon egy 3/4-es ütemű darabot eljátszani képes, az mindjárt hivatva érzi magát arra is, hogy énektanítást vállaljon. Ezt a vállalkozást a tanári karban is szívesen fogadják, mert hát az énekoktatás olyan árva, elhagyatott madár, amellyel senki sem törődik s mindenki örül, ha azt valaki elvállalja és ha nem vállalja senki, úgy is jó. Az a ferde nézet, hogy kezdetben a tanítást az is elvégezheti, akinek minimális zenei ismeretei vannak, elvetendő, mert épen az első benyomás, a kezdet, döntő jelentőségű. A kezdő oktatásnál az elsőrendűen képzett szakember épen olyan fontos, mint az énektanítás legmagasabb fokánál, a művészi kiképzésnél. Az énekoktatás eredményes volta a helyesen megalapozott kezdettől függ. Ha ez valami ok következtében elmarad, akkor később alig, vagy csak igen nagy fáradsággal sikerül a hibákat helyrehozni. Nem lesz teljesen érdektelen megjegyezni, hogy 152 középiskola közül (ennyi értesítőt sikerült kézhez kapnom) csak 55-ben tanította szakember az éneket, ha ugyan a tanítót és a kántort is szakembernek számítjuk. Az iskolai énekoktatást feltétlenül ellenőrizni kell. Ha a tornatanítás és egyes tárgyak ellenőrzése szakfelügyelők kiküldése által történik, helyén való volna az énekoktatást is szakfelügyelők felügyelete alá rendelni. A főigazgatók által történő ellenőrzés nem mindig célravezető, mert bekövetkezhetik az az eset, hogy zenei képzettségük nincsen és az énekoktatás módszertanához nem igen értenek. így részükről az ellenőrzés csak felületes és formális volna. Ide feltétlenül szakember kell, aki nem egyoldalúságra hajló, széles látókörű, alapos zenei tudással rendelkezik és megmondja tárgyilagos véleményét mindenféle részrehajlás nélkül. Minthogy az énekoktatás a mai viszonyok között nincsen olyan alapokra fektetve, amelyek művészi téren is teljesen kielégítenének, így a legszükségesebb és legsürgősebb teendő volna karnagyi, illetőleg karnagytovábbképző tanfolyam megszervezése, ahol az éneket tanítani kívánó tanárok és az egyházi éneket tanító hitoktatók alapos zenei oktatásban részesülnének. Ezeken a tanfolyamokon megismerkednének a zene- és dalirodalommal, az általános zeneelmélettel, az összhangzattannal, a zenetörténelemmel, a partitúraolvasással, a hangszereléstannal, a koráljátékkal, a karénektanítás pedagógiájával, a transponálással, a zeneesztétikával stb. Ezen karnagytovábbképző tanfolyam lenne hivatva a mostani hiányt átmenetileg némiképen pótolni és az énektanítók előtt ismeretes lenne a karénektanítás minden mozzanata, szóval zenei ismeretük annyira kifejlődnék, hogy biztos kézzel irányíthatnák a reájuk bizott növendékeket. A karnagytovábbképző tanfolyam felállításának a lehetősége csak úgy volna megvalósítható, ha a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter belátva annak fontosságát és nagy horderejét, azt anyagi támogatásban részesítené. Az énektanítás mai tarthatatlan állapotát már sokan belátták és még többen vallják azt a nézetet, hogy valamit tenni kellene az ének
