Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 4. szám - Külföldi lapszemle
176 res E. igen tanulságosan ismerteti a genfi Rousseau intézetet. Lénárt Edit a tanitóhivatás lélektanáról ír. Érdekfeszitő végül Hans Zulliger cikke, mely a Freud-féle pszichoanalizisnak az iskolában való alkalmazásáról szól. Azt hiszem, e téren is túlbecsülik a pszichoanalízis jelentőségét, mely egyes buzgó tanítókat igen könnyen veszedelmes kísérletezésre késztetne. A Protestáns Szemle áprilisi számában Hartyáni Z. az új népiskolai törvényjavaslattal foglalkozik. Nem lelkesedik érte, hanem azt tartja, hogy az eddigi keretek közt új évfolyamok megnyitása nélkül a népoktatás mélyítésével is elérhetjük a célt. Szerinte a magyar köznevelési reformnak az Eötvös-féle hatosztályú népiskolából s a fölé helyezett 3 éves továbbképző tanfolyamból kell kiindulnia. Cikke végén fölveti a kérdést, célszerű-e a protestánsoknak tovább is ragaszkodni a felekezeti oktatáshoz, vagy feláldozzuk azt a nemzeti műveltség egységének? Ügy hisszük, hogy most, mikor a katholicizmus diadalmas renaissance-át észleljük mindenfelé, végzetes volna a magyar protestantizmus még megmaradt iskoláinak feláldozása. Még azt értenők, ha mind a protestáns, mind a katholikus féltől követelné a szerző ezt az áldozatot, de a mi egyoldalú áldozatunk a jelen viszonyok közt egyenesen öngyilkosság lenne ! Sz. Ö. Külföldi lapszemle. Pädagogische Rundshau. V. évfolyam 2. szám. Vezető cikkében részletesen számol be folyóiratunk a Kasselben tartott pedagógiai kongresszus eredményéről. A kongresszus célját Kerschensteiner megnyitójában úgy körvonalazta, hogy minden pedagógust vagy érdeklődőt egy asztal mellé akar ültetni azért, hogy pedagógiai kérdésekről, tisztán tudományos színezetben és formában, tárgyaljanak. Az első napon Jonas Cohn: A neveléstudomány lényegéről és értékéről tartott előadást. A nevelés szerinte az ifjúra való ‘tudatos ráhatás. A dresszurával szemben az igazi nevelés feltételezi, hogy a nevelő magát hasonlónak képzelje a növendékekkel és érezze, hogy ő is alá van rendelve annak a közösségnek, amelybe az ifjút bele akarja nevelni. Ettlinger egyetemi tanár szerint a neveléstudományt a nevelés- ismeret és a nevelés-bölcseség határolják. A nevelésismeret a tapasztalatból leszűrt szabályokat, eredményeket közli, a nevelési bölcseség a túlsó határ, mely már az inspiráció és az intuíció területét közelíti meg. A pedagógiai kongresszus idejének felét a tanitóképzés megtárgyalására fordították. Erősen harcoltak a felszólalók a tanitóképzés egységesítéséért és azért, hogy az elméleti tárgyak mellett a tanítóképzésbe minél több gyakorlati motívumot vigyenek be. Nem tartják helyesnek
