Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 4. szám - Hazai és külföldi irodalom
156 A Szekfű Gyula által írt IV. kötet hét részre oszlik és nyolcvan esztendő (1526—1606.) történetét adja, az eddig megszokott csoportosításoktól lényegesen eltérő tárgyi beosztással és sok tekintetben teljesen eredeti felfogással. Ügy ez az újszerű anyagcsoportositás, mint különösképpen lépten nyomon megállapítható eredeti felfogás új szempontokat nyújt, a művelődéstörténeti adatok gazdagsága pedig a legtökéletesebb ilynemű munkák közé emeli. A mohácsi vész utáni polgárháború és a három részre szakadt ország politikai eseményének történetével kezdi az adatok ismertetését, ezután két fejezetben, több mint 100 oldalon keresztül foglalkozik a Habsburg-királyság berendezésével és a magyar védelmi rendszer szervezetével s ehhez csatlakozik mintegy kiegészítésképpen az a hatalmas fejezet, melyben művelődéstörténeti adatokkal gazdagon kiszínezve ismerteti a nagybirtokos magyar főnemesi társadalom nemzetfenntartó szerepét s hadászati és gazdasági tevékenységét, A két utolsó fejezet az erdélyi fejedelemség kialakulását s a német uralom kifejlődésének ismertetése után Bocskai István szabadságharcát adja. A közbeékelt V, fejezet teljes tárgyilagossággal foglalkozik a hitújítás kérdésével. A IV. kötetre vonatkozó megjegyzéseket a következőkben foglalhatjuk össze: Ami a magyar—francia viszony tényállását illeti, nem érthetünk egyet az illusztris szerzővel, mert mig egyrészt azt állítja, hogy a francia király nem lehetett tisztában azzal a változással, mely Magyarország fajsúlyában és európai politikai értékében beállott s éppen ezért egyenlően fontosnak tartotta János udvarát a lengyel és török udvarokkal, viszont ugyanakkor ő is elismeri néhány sorral alább, hogy az ország nagy része abban az időben valóban János hatalma alatt volt még s a megfelelő helyzet biztosítását csak a diplomáciai küldetésekre elfecsérelt idő miatt halasztotta el. Egyébként megállapíthatjuk, hogy az első fejezet valósággal csepeg a Zápolyai gyűlölettől; ezt a felfogást több helyen látjuk kifejezésre jutni, ami p. o. a francia—magyar szerződés megkötésére tett megjegyzéseit illeti, meg kell jegyeznünk, hogy a francia királynak Jánossal szemben tanúsított leereszkedő bánásmódját nem kellett volna annyira kiélezni, hiszen János pártját ezért nem érheti megrovás, a megalkúvást az adott helyzet eredményezte, mert Ferdínánd legfeljebb annyival volt Jánossal szemben szerencsésebb helyzetben, hogy ő édes testvérbátyjától volt kénytelen zsebbretenni a mellőztetést és a lekicsinylő kézlegyintéseket. Hasonlóképpen a Zápolyai kérdés sarkpontja jut kifejezésre abban is, hogy János, a szerző szerint, a legsúlyosabb beszámítás alá eső lépésre vetemedett az által, hogy az általa bírt Szent István koronáját újra a birtokába vehesse. Ne feledjük, az eszközökben egyik fél sem válogatott, Ferdinánd is súlyos beszámítás alá eső lépésre határozta el magát, mikor mint ellenkirály igyekezett az ő előtte törvényesen megválasztott és megkoronázott királlyal szemben minden eszközzel Szent István koronájának birtokába jutni. A szerző véleménye szerint azért nem vetette a török, János életében török közigazgatás alá az országot, mert akkor a hatalmától megfosztott uralkodó kétségtelenül kiegyezett volna Ferdinánddal s. az
