Protestáns Tanügyi Szemle, 1929
1929 / 4. szám - Megjegyzések
150 a Magyar Tud. Akadémia karolta föl; a tudósok zárt körén kívül mások tudomást sem vettek munkásságáról. íme, a magyar tudós sorsa, a magyar tanár sorsa! Február 25-én a Budapesti Tanári Kör ülésén Szabó István Andor tartott felolvasást „A magyar tanár és a társadalmi élet“ c. alatt. Elmondja, hogy a tanárság nagy része nem el társadalmi életet, mert anyagi helyzete miatt ez lehetetlen; a társadalmi életben forgó tanárnak pedig vállveregető leereszkedés jut osztályrészül. Miért? Mert nincs megfelelő fizetése, cime, rangja s még csak kilátása sem arra, hogy hosszabb becsületes szolgálat után magasabb fizetést, címet, rangot, kitüntetést kap. Sőt a tanári cim is közpréda, amelyet mindenki használhat, egyetemi képesítés nélkül, aki valamit tanít. pl. táncot, kézügyességet stb. Az érdemekben megőszült tanár csak mint tanár megy nyugdíjba, vagy a koporsóba, mig más pályákon levő kortársai, egyetemi képzettséggel, vagy még anélkül is, címben, rangban, fizetésben megelőzik őt. Pedig a tanárok katedrái munkája felbecsülhetetlen értékű, az iskolán kívül minden társadalmi munkában szinte nélkülözhetetlen szerepet visznek, az irodalmat csinálják és támogatják, a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak 750/o-a középiskolai tanár. És mégis, mégis ! Szomorú, hogy úgy Pintér Jenő, mint Szabó István Andor megállapításai cáfolhatatlanul igazak. Az is cáfolhatatlan igazság, hogy a kultúra munkásaival szemben tanúsított elbánás a nemzet kultúrális szintjének legbiztosabb mutatója. A magyar középiskolai tanárság mai helyzete tehát a magyar nemzetre vet árnyat. Mi hát a teendő ? Hol a segítség ? A középiskolai tanárságnak minden lehetőt el kell követnie, egységes, határozott fellépéssel, mai helyzetének javítására. A tanáregyesület vezetőségének meg kell győznie a tanársors intézőit arról, hogy a mai helyzet tarthatatlan, hogy a középiskolai tanári munka cimben, rangban, kitüntetésekben is megnyilatkozó kellő erkölcsi elismerésben részesítését, a tanárság anyagi, társadalmi helyzetének megfelelő színvonalra emelését: hangosabban követeli a nemzet becsülete, a nemzet életérdeke, mint a tanárok egyéni érdeke. Borsos Károly. 3. Az elavult magyar igealakok tanításáról. A közoktatásügyi minisztériumban szorgos munka folyók. Egyre-másra adják ki a rendeleteket hol a Rendtartás, hol az Utasítások újabb módosítására. A Hiv. Közlöny f. évi 3. számában mindkettőre van példa. Most csak az utóbbival, az elavult magyar igealakok tanításáról szólóval foglalkozunk. (Száma 510 — 0 — 1 — 1929.) A lényege ez egyébiránt okos gondolatokat fejtegető rendeletnek az, hogy az elavult igealakok tanításának szorosabbá tételével, ill. mellőzésével, a tanulók megterhelését szűntessük meg. A cél mindenesetre (t. i, a megterhelés elkerülése) dicséretre méltó. Azonban az eszköz (az elavult igealakok tanítása) nem mindig szolgálja e célt. A félszázad alatt elavult alakok tanítására nézve „a mai nyelvtan
