Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 1. szám - Rácz Kálmán: Zavarok a protestantizmus értelmezése körül

5 nyilatkozó Isten ügyének. Tiltakozásuk tehát csak első tekintetre ne­gatív, állásfoglalásuk mélységeiben a legpozitívabb pozitívum, az isteni kijelentéshez szilárdan odatapadó, onnan le nem szakítható hűség dolgozik. Éppen ez a pozitívumban gyökerező negáció különbözteti meg az elsőben protestálókat az ellenállási viszketegből protestálóktól éppúgy, mint a forradalmi lelkektől. Kénytelenek protestálni, mert szeretik Is­tent s az O igéjét tartják magukra nézve kötelezőnek; nem rombolni akarnak a múlt iránti kegyelet hiányában, hanem építés vágya lángol bennük s ezért kell a felgyülemlett törmelékek között leásni a funda- mentomig, az Igéig. II. Mi a protestantizmusnak eszmei tartalma ? erre a kérdésre a fe­leletet a történeti hűség szabályozza. Eleve is ki kell rekeszteni ebből az eszmekörből minden latitude-öt, az eszméknek azt a csoportosítását, kiszélesítését, amikor már egészen elhalványodik, vagy éppen semmivé zsugorodik össze a protestantizmusnak vallási jellege. Ilyen elszintele- nítés együtt jár a történeti érzék csökkenésével, amely történeti adott­ságot pedig azért kell újra meg újra felelevenítenünk, hogy védjük a protestáns jelzőt minden olyan használattal szemben, amely nem függ össze e név történeti jellegével, sőt alkalmas volna annak a tévedésnek igazolására, mintha a protestantizmus egyjelentésü volna a minden te­kintély tagadásával, a történeti gyökértelenséggel vagy a szertelen individualizmussal. Épp oly kevéssé engedi meg a történeti hűség azt, hogy a protes­táns jelzőben vallásilag a tagadás szellemét tömörítsük, És — fájdalom — ezen a ponton a szóhasználat annyi hibába esik, hogy szinte már káromlásszámba megy. Selejtes búzgóság, a vallásos igazságokkal szem­ben tanúsított lekicsinylés, az egyház vallásos jellege iránt való közöny s — szinte megrendülök kimondani — olykor gyanús erkölcsiség hú­zódik meg e tisztes név mögé. Bizony megfordúlnának sírjukban azok a mi dicső elődeink fájdalmukban, annak tapasztalására, hogy minő hiányok takargatására és mi mindenféle felületességnek igazolására használja a mai kor a „protestáns" jelzőt. Ok nem vállalhatnak közös­séget azokkal, akik azért nevezik magukat protestánsoknak, mert min­dent tagadnak, tekintélyt nem ismernek és rombolásban telik a kedvük, Mert a protestantizmusnak történetileg nyilatkozó jellemvonása az Isten igéjének egyedül szabályozó értékül elfogadása mellett a bensőséges kegyesség, a lelkiismeretben munkálkodó Isten akarata szerint élés. Alaptételei — a Theol. Ismeretek Tára kifejezésével élve — „tárgyilag az egyházi tannak és gyakorlatnak visszavitele az evangéliomi ős-tisz­taságra, alanyilag az üdv személyes bizonyossága a papi közvetítéstől függetlenül kinek-kinek a maga hite következtében“ *). Ezt fejezi ki egy- háztörténeti könyveinknek az a kitétele, amely szerint beszélni lehet a reformációnak alaki elvéről (a Szentírásnak egyedül szabályozó tekin­télye) és anyagi elvéről (a kegyelemből hit által megigazúlás). • Zoványi Jenő: Thoológiai lsmorotek Tá/a 111. k. Mozötúr, 1900. 112. 1,

Next

/
Thumbnails
Contents