Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 1. szám - Rácz Kálmán: Zavarok a protestantizmus értelmezése körül

3

hogy vannak iskolák, amelyek 3 év alatt egyetlen fillérrel sem járultak a Szemle fenntartási költségeihez, mások pedig egy évben küldtek csak e célra valamely csekélyebb összeget, holott minden intézetből minden egyesületi tag pontosan, állandóan és díjtalanul kapja Szemlénk példányait, — hát akkor lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy itt bizonyos indolentia és hanyagság forog fenn.

Hadd legyek azonban abban a hitben, hogy ennek oka inkább a magyar Pató Páli gondolkodás, mint a nem akarás, ami nagyon szomorú és megdöbbentő volna, És hadd éljek abban a reménységben, hogy a Pató Pálokat fölserkenti ez az én felszólításom. A nyíltan feltárt valóság mindnyájunkat gyors gondolkodásra és cselekvésre int.

S. Szabó József.

Zavarok

a protestantizmus értelmezése körül.

„Protestantisme oblige“ — mondja Szemlénk főszerkesztője a szeptemberi szám 244. oldalán. „A protestantizmus még olyan kérdésben sem kötelezi a lelkiismeretet, ami lényegéhez tartozik" — vág vissza merészen Kiss Sándor a novemberi számban (339. 1.). Szó van pedig mind a két cikkben arról a szerencsétlen „numerus ciausus“-ról, amelynek jó vagy rossz voltáról lehetnek eltérő vélekedések, talán még miniszter-bukást is áldozatúl kívánó harcok tombolhatnak körülte a politikának nem éppen sima porondján, de az minden vitán fölül áll, hogy ilyen törvénycikk soha nem került volna a magyar codexbe, ha nincs Trianon. Kétségtelenül elég vita folyt már e kérdés körül arra, hogy a tanügynek minden munkása megalkossa a maga véleményét, ami nem jelenti még azt, hogy a Protestáns Tanügyi Szemle feleslegesen foglalkozik ezzel a kérdéssel, hiszen időszaki folyóiratoknak nem is szabad elzárkózniok a napi kérdések elől az aktualitás veszélyeztetése nélkül. Az se tekinthető főbenjáró bűnnek, ha a főszerkesztő véleményét nem osztja minden olvasó és ellentétes vélekedésének megokolván hangot is ad. Ám a vitába olyan mozzanat csúszott be, a protestantizmusra hivatkozással, amelyet szó nélkül hagyni nem lehet; olyan zavar uralkodik még tudós körökben is a protestantizmus lényegét illetőleg, amelyet meg kell már egyszer szüntetni, különben oda juthatunk, hogy magunk, protestánsok sem fogunk eligazodni, ki s mikor hivatkozhatik érv gyanánt a protestantizmusra mint normatív elvre. „Úti figura docet“ a Borsos—Kiss vitában.

Mi is hát az a protestantizmus, amely egyszer „kategorikusan kötelez“, máskor meg még „lényegéhez tartozó dologban sem irányít?“ Kétségtelenül vaskos könyvvel kellene erre felelni, hiszen sok kötetre terjedő szakmunkát írt már róla a protestáns tudomány. E Szemle nem nyújthat elég teret a kérdésnek gyökeres tárgyalására és minden olda-