Protestáns Tanügyi Szemle, 1929

1929 / 1. szám - Rácz Kálmán: Zavarok a protestantizmus értelmezése körül

4

Iáról való megvilágítására. Azért meg kell elégednem azzal, hogy csupán azon a ponton próbáljam megközelíteni a lényeget, ahol érintkezésbe hozták, helyesebben ahol érintkezést feltételeznek a vitatkozó felek a protestantizmus és a „numerus clausus" között. Történeti kialakításában és eszmei tartalmában, majd kultúrális vonatkozásában kísérlem egész röviden vázolni a protestantizmus értelmét.

I.

Minden iskolázott ember ismeri ugyan annak a speieri birodalmi gyűlésnek történetét, amelynek négyszázados évfordulóját nagy fénnyel óhajtja megünnepelni ez évben a protestáns világ, de nem fogok felesleges dolgot végezni annak felemlítésével, hogy mi is volt az, ami ellen protestáltak a mi szellemi elődeink. íme: a íétjogáért küzdő reformációra az első speieri gyűlés biztató jeleit sötétbe burkoló vészes idők vártak. A kiílellenségeken aratott fényes diadalaitól megmámorosodott

V. Károly császár döntő lépésre készül a német egységet veszélyeztető reformáció ellen és összehívja a birodalmi rendeket Speierbe. Ennek a birodalmi gyűlésnek okmányai szerint a vallásügy tárgyalását előkészítő bizottság azt javasolja, hogy „azon rendek, melyek idáig a wormsi edic- tumhoz tartották magukat (t. i. Lutherrel és követőivel szemben ellenségként viselkednek), ezután is amellett maradjanak; a többiek azon újítások mellett, amelyeket zendülés veszélye nélkül el nem törölhetnek, a jövő közzsínatíg megmaradhatnak, de Jézus Krisztus igazi testének és vérének legnagyobb tiszteletre méltó szentsége ellen ne prédikáljanak; a misének további eltörlését szüntessék meg s ott, ahol eltöröltetett, a mise olvasásában és hallgatásában senkit se gátoljanak; a vitás tantételek fejtegetését kerüljék; Zwingli híveit és az anabaptistákat ne tűrjék meg". Amikor pedig a bizottságnak ez a javaslata — a reformáció híveinek tömör ellenállása mellett is — törvénnyé lett, öt államfő és 13 szabadváros ünnepélyes tiltakozást nyújtott be, amelyben kijelentik, hogy a mise fenntartásával saját tanaikat kárhoztatnák el, „azokban, amelyek Isten tiszteletére, mindenkinek üdvére és boldogságára tartoznak, Istennek parancsából és lelkiismeretük miatt, mindenekelőtt Istenre kötelesek tekinteni".

Figyeljük meg jól ezt az idézetet. Konkrét dologra vonatkozik szellemi elődeink állásfoglalása. Istentiszteleti és dogmatikai kényszer ellen tiltakoznak ők, hit dolgában nem fogadnak el más bírót, mint Istent és az ő utasításának a lelkíismeretben megcsendűlését; „Istenre kötelesek tekinteni", mondják mintegy felújítva a jeruzsálemi synedri- umban Péter ajkairól elhangzott eme hítvalló nyilatkozatot: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek. A mise ellen és az azzal egybefüggő, a Szentírásr.al nem igazolható transsubstantiatio ellen irányúi a tiltakozásuk; erkölcsi alapot erre Isten igéje nyújt nekik és egyenesen Isten ellen lázadásnak tekintenék, ha ezen a ponton gyöngék maradnának és emberektől félve, emberi tekintetektől megremegve cserben hagynák az Igét, Ez a határozott állásfoglalás s ezzel kockára vetése mindannak, amit földi értéknek nevezhetnénk: ez teszi őket hősökké! Hősei a lelkiismeretnek, az Igének, hősei a Szentírásban