Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 2. szám - Hazai és külföldi irodalom
79 t. c.-et, mely bizonyos kautélákkal felhatalmazta a minisztert, hogy az egyes főiskolákra felvehető hallgatók létszámát kontigentálhassa. Ám e numerus claususos törvény hozatalakor Szontágh szerint a törvényhozó testület, illettve igy e törvény maga sem akart „mást, mint azt, hogy a változott viszonyok megkövetelte módon szabályozza az értelmi pályák succrescentiáját. Ennek a törvénynek az éle tehát nem irányult a jogakadémiák ellen.“ E törvényre támaszkodva adni ki tehát oly rendeletet s tenni oly intézkedést, mely a szegényebb jogakadémiák elsorvasztását, megszüntetését célozza, — legalább is nem következetes, az 1790 91-iki és 1848. XX-iki alatörvények célzataival meg pláne épen ellenkezik. A szerző a francia Conseil d' Etat bíráskodására és a német tudományra hivatkozva magyarázza, hogy a hivatolt régi alaptörvényeknek olyan kijátszása lenne ez, amit az említett bíróság valószínűen „in fraudem legis" kiadottnak, vagy „culpa dolo proxima-nak minősíthetne, mint ahogy a 8-ik, 9-ik lapon citált német tudós (Rudolf von Laun) szerint, hasonló esetekben főhatósági rendelkezések igenis megsemmisit- tettek és megsemmisítendők. Szerző szerint az ilyen eljárásban a Conseil d' Etat legalább is „detournement de pouvoir“-t látna, ami maga után vonja az ilyes köz- igazgazgatási főhatósági intézkedés megsemmisítését. Nem szabad ugyanis felednünk, hogy amikor az állampénzügyek szanálása érdekében a jogtanárok fizetéskiegészítése visszavonatott, az egyébként is önhibájukon kívül, épen a hallgatólagos államcsőd folytán megszegényedett felekezetekre nézve, — a prot. jogakadémiák fenntartása csaknem lehetetlenné lön. Tudjuk, hogy két református jogakadémia kénytelen volt becsukni a kapuit, de a megmaradott egy is csak olyképen működhetett tovább, épugy, mint az evangélikusoké is, ha az államtól visszavont segélypénzek kimaradását felfokozott tanpénz-jövedelemmel pótolta. Mivei azonban az állami egyetemek magasabb tandijak szedéséről szó sem lehetett, inkább alacsonyabb tanpénzekkel, de a beiratkozottak létszáma felfokozásával voltak kénytelenek dolgozni. Illetve nem is kellett egyebet tenni Miskolcon és Kecskeméten, csak azt, hogy itt is épugy felvegyenek előadásokat nemlátogató u. n. papiros-hallgatókat, mint tették évtizedek óta s teszik ma is az egyetemek. Persze a vizsgaszigorban se lehettek túlságosan kegyetlenek, bár az egyetemek alap* vizsgáival egy színvonalon maradni tudtommal igenis iparkodtak. Nem is ez okból jöttek, főleg Budapestről s környékéről sokan Kecskemétre, Miskolcra, hanem mert legközelebb találták e fakultásokat a budapesti egyetemről a létszámkorlát miatt kimaradottak. Továbbá mert ez akadémiákon olcsón és kényelmesen, gyorsan volt lebonyolítható a beiratkozás, ami nagyobb egyetemeken igen körülményes. Az ország lakossága a központban aránytalanul nagy; a perifériák egyetemei ezért is nem tudnak kellően benépesülni. Nem lehet ezen csodálkozni, kivált, ha azon társadalmi rétegek létszámára gondolunk, amelyekről az egyetemi hallgatók kikerülnek. A hazai főiskolákat megtöltő ifjúság felében, harmadában, a fővárosi és környéki lakosságból kerül ki.
