Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 2. szám - Hazai és külföldi irodalom
78 miniszteri intézkedéseket bírói ítélettel semmisíthetne meg. Mivel u. í. a mi közigazgatási biróságúnk hatáskörébe tartozó ügyek a létesítő míllenninumi törvényben taxatíve vannak felsorolva és azok egyikébe sem illenék ez a jelen vitatétel. De elmondja, hogy a francia Conseil d' Etatnak bezzeg van ilyesmire megfelelő osztálya és a közjogi bíráskodásra vonatkozó német jogtudomány bőven tárgyalgatott efféléket elvileg, az elméletileg előjöhető hasonló eseteket, épen a francia Conseil d' Etat praxisa kapcsán birálgatva. És ügyesen fejti ki Szontágh, hogy e tudós elméletek szerint, ha Franciaországban történt volna ez eset, az autonóm főiskolai fenntartók könnyen megnyerhetnék e port a miniszterük ellen s épigy a német felfogás szerint is.* Tegyük tehát, javasolja a szerző, a nálunk hiányzó bírói fórum helyére a magyar nemzeti jogászi közvéleményt és vigyük eléje a kérdést. Hátha e közvélemény állásfoglalásának hatása alatt mégis kénytelen lesz a miniszter úr visszavonulni ? * Szedjük történeti sorrendbe — némi kiegészítő magyarázatokkal — a szerző érveit, amelyek különben nemcsak az övéi, mert hiszen az evangélikus egyház tiszai területének tiltakozó feliratában is hangoztatva vannak azok s lényegében ugyanezek a református egyetemes jogakadémia kormányzó bizottsága által is leszögeztettek és felterjeszttettek. E szerint a hazai két nagy protestáns egyház az ellenreformáció minden zivatarai után kivívta magának a felekezeti autonómia és jog- egyenlőség elismerését és pedig az iskolaügyre nézve is s ezt az 1790 91 -iki országgyűlés a XXVI. t.-c.-ben szinte alaptörvényként állapította meg"(az akkori kath. és prot. rendek megegyezésének eredményéül.) E törvényes alapon létesültek száz év előtt a protestáns jogi főiskolák. Ám ezeknek fenntartása, a kor követelményeinek emelkedése folytán egy emberöltő előtt már nagy anyagi nehézségekbe ütközött. Nos az 1848. XX-ik t. c. 3. §-a értelmében ekkor az államnak kellett volna a fenntartási terheket magára vennie, vagy legalább is olymódon segíthette volna e tanintézeteket is, mint 1883 után a protestáns felekezeti gimnáziumokat. Az állam azonban ezt nem tette, de mégis a költségvetési törvény keretében az 1908-ík évi kormány, Apponyi miniszter bölcs belátása folytán, adott a jogtanároknak megfelelő fizetéskiegészitést, pótlékot s később állandó segélyeket. Amidőn pedig 1920-ban az ellenforradalom győztes berendezkedésével egyidejűleg mutatkozott az is, hogy régi szép országunkból nagy területek amputáltatnak le, — s igy minden téren összébb kell^ huznunk vitorláinkat, az akkori nemzetgyűlés meghozta a híres XXV-ik * Mort (I. 7 1. a francia Consoil d’ Etat“, — lia t. i. előtte megpanaszol- tatik — „megsemmisíti az olyan hatósági, természetesen miniszteri intézkedést is, melyről megállapítja, hogy nem szolgál annak a célnak, hogy az intézkedés nem abból az intencióból fakadt, melyet a törvényhozó inegáilapítliatólag kitűzött.“
