Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 10. szám - Hazai és külföldi irodalom

írása, a kegyelet, a hálás megemlékezés üdítően illatos magyar virága, melyet a nemzet nagyjai, a város érdemeseinek sírdombjára, vagy a megtiport haza töviskoszorújára helyeznek.

A Társaság céljáéi azt tűzte ki, hogy „a tudományt, irodalmat és művészetet Arany János szellemében, tehát igaz magyar szellemben" művelje. Eddigi munkálkodása igazolja, hogy célkitűzését derekasan igyekszik követni. Mintha újjáéledne a 70 év előtti Nagykőrös, amikor e kis város irodalmi központ volt és szövétnekként világított azon kor nemzeti borulatában.

Hasonló korok azonos jelenségeket mutatnak.

A közelmúltban „elviharzott zord idők" fakasztották ki Nagykőrösön az Arany-kultuszt, az Arany János Irodalmi Társaságot, a remélhető új magyar tavasz magasratörő eperfáját.

A fiatal irodalmi társaságnak ma már 250 tagból álló válogatott csapata van s jólfelszerelt működésének sikere a jelen évkönyv,

Az évkönyv két részre oszlik. Első része az 1926—27. évi felolvasások gyülteménye, a második rész hivatalos közleményeket nyújt. A felolvasások sorát Rákosi Jenő nyitja meg szivhez szóló, elismerő és köszönetét mondó üdvözletével. Szivhezszóló, mert szinte gyermekkori emlékeire utal, amelyek a nagykőrösi költők, tudósok iránt hálával töltik el. Elismeréssel szól a Társaság eddigi működéséről s köszöni disztaggá való megválasztását.*

Ezután Lampérth Géza három szép verse következik. (Arany; Akarat; Egyszerű magyar kép; — utóbbi kettőt mint tiszteletbeli tag székfoglalóul adta elő.)

S igy sorban F. Szabó Géza országgyűlési képviselő : Arany János eperfája címen diákköri élményeit mondja el s ennek kapcsán megemlékezik a diákoknak a nagykőrösi iskola udvarán bólíngató „Arany János eperfája“ iránt megnyilatkozó tiszteletéről. Nagykőrösön sokáig ezt az eperfát gondolták tévesen a „Családi kör" eperfájának. Tévesen, mert Arany János a „Családi kör"-t még Nagyszalontán irta.

Azután Bárd Miklós két kis költeményében (Kis unokámnak: Egy bírálatra) gyönyörködünk.

Különös megemlékezés illeti Neményi Imrét, akinek „Emlékbeszéde Apáczai Csere Jánosról" születésének 300-ik évfordulóján, — annyira tanulságos, irányitó, magyar és protestáns öntudatot mélyítő, hogy az évkönyv megszerzése minden magyar s kivált protestáns iskola könyvtára részére — ha csak ezért az Emlékbeszédért is — ajánlatos.

A remek emlékbeszédhez sorakozik Horváth József lelkesítő költeménye, A magyar ifjúsághoz, Apácai ünnepén.

Az évkönyv változatosságáról tanúskodik Varga József zenetanártól : Emlékezés három nagykőrösi zeneszerzőről cimü értekezése. Ki ne ismerné a „Megérem még azt az időt", „Jaj de szomorúan szól a furulyám!“, „Árva vagyok, nincs öröme szivemnek" c. népdalt? De kevesen tudják, hogy e daloknak a lengyel származású és teljesen ma* Rákosi Jenő hathatós segítségével állították fel 1910-ben Nagykőrösön Stróbl Alajos remekművét: Arany János szobrát.