Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 1. szám - Dr. Törös László: Két új német középiskola-tipus
34 nélkül áll a többi német állam titáni kulturküzdelmével szemben. Az éles politikai és vallási ellentétek ma még nehéz akadályokat gördítenek a megértés, „a porosz példa" követése elé, de az élet s főleg az egyetemes német szükség s nemzeti érzés talán rövidesen is meghozza az iskolaügy terén annyira kívánatos egyöntetűséget. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés, mit jelentenek ezek a kísérletek a magyarságra nézve ? Megvallom, én magam is határtalan nemzeti érdeklődéssel néztem a kérdést, de meggyőződésem kifejtésére még több előmunkálatra és külön tanulmányra lesz szükség. Itt csak röviden utalok régi töprengésből és uj tapasztalásból származó felfogásom alapvonalaira : Nevelésünkben a tudományos szempont mellett nem szabad elhanyagolnunk különleges nemzeti- és lélektani, meg szociális követelményeinket. Kis nép voltunknál fogva első sorban nem lehet elhanyagolnunk az élő, idegen nyelveket, még pedig kétség kívül első fokon a németet, melyen csaknem mindent megkaphatunk. S ha a boldog németek, kiknek ezzel nem kell küzdeniük, megelégesznek egy antik nyelvvel, még inkább megelégedhetünk mi. Ilyenformán, a mi hazai viszonyaink közt, különösen a jó magyar vidékeken, legszebb jövője és nemzetnevelő hatása volna a német Oberschule mintájára alkotható középiskolának. Ez nagyjában megfelelne olyan nyolc osztályúvá fejlesztendő polgári iskolának, mely — más iskolákhoz csatlakozás kedvéért csak felső osztályaiban, vagy esetleg már a harmadik osztálytól kezdve fokozott (akár heti 12—15) óraszámban művelné a latint vagy a görögöt is. Lélektani okokból — fájdalom, — ketté kell választani ez összekivánkozó kincseket. Akármennyire fáj, de meg kell ma már barátkoznunk e gondolattal, mert egyszerűen — ember nem bir el annyi terhet. Második modern nyelvet én csak a jobb tehet- ségüekre tennék kötelezővé. Egyet, de alaposabban! A többiek ehelyett valami újabb gyakorlati tárgyat hallgatnának : pl. gazdaságtant. így feleslegessé válnék a „földmíves gimnázium“ mind erősebben hangzó kívánása, ami bizony reakciót jelent gimnáziumaink erősen elméleti és viszonyainknak nem épen megfelelő irányával szemben, de ez megint csak egyoldalúságra vezetne. Viszont az is igaz, hogy ugyan, hány gyermeknek van szüksége a tiszta gimnáziumi irányra mezővárosainkban! . . . Szomorú válasz, hogy a felső osztályok konganak az ürességtől. Ha olyan nagyon megfelelne a népnek, bizony nem hagyná el, aminthogy néhány osztályt szívesen „kijárat" gyermekével. Nagynevű külföldi pedagógusokkal folytatott eszmecserém nyomán megszilárdult az a meggyőződésem, hogyha valahol, nálunk kell elasztikusnak lenni a középiskolának, hogy megfeleljen sokféle hivatásának. Nehány kivételével, városaink alig tudnak egy középiskolát is fenntartartani, többféle típus tengetése helyett adjunk hát még 1—2 tanárt minden intézethez, hogy választás szerint kötelező tanfolyamokkal oldják meg a vidék és
