Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 9. szám - Egyházi és iskolai hírek

370 törődik, de kiindulásában mélységesen realista. A mai emberi élet ne­héz válságaiból akar kisegíteni és a megoldás lehetőségét áldozatkész emberek munkájától várja, Nem is annyira utópia az ő pedagógiája, inkább nevezhetjük Oestreichot utópista reálpolitikusnak. Rendszerében nemcsak a szorosan vett iskola-kérdés foglal helyet, hanem szerinte az igazi pedagógusoknak az egész emberi életet kell hatalmukban tartani. Politikusnak is kell lennie. Az emberiség nagy átalakulásban van. Meg­szűnt a fehér faj kizárólagos uralma, a színesek lázadása emberi jogai­kért küszöbön áll. Vége a szűk látkörü nacionalizmusnak, mely az egész emberiséget egybeolvasztó demokratizmusnak adja át helyét. Nem ha­talmi terjeszkedés, hanem a népkultura elmélyítése a jelszó. Az egész emberiség testvéri együttműködésének megteremtése a legfontosabb kultur- feladat. Az összes népek belső egységére kell nevelni minden nemzet nevelőinek, Az egyes ember nevelésében is a teljesség Oestreich főkövetel­ménye. A nevelés célja szerinte a teljes ember, személyi, népi és emberi tulajdonságainak teljes kifejtése. Az új tanítónak is ehhez képest a teljes emberség politikusának kell lenni. Az iskolában pedig a munka-iskola kapcsán a termelés iskoláját kell megteremteni, amelyben nem a logikai fogalmak egyszerű autorativ átadása történik, hanem a gyermekek saját tevékenységükkel alakítják ki lelki világukat. Ilyen iskolában csak olyan tanítók működhetnek sikerrel, akik nem egysze­rűen közoktatási hivatalnokok, hanem maguk is igazi képzettséggel rendel­keznek, igazi kulturpolitikusok, nincs igényük tekintélyre, mélységesen ismerik a gyermek lelkét, az ifjúságot, nincs szükségük büntetésre, az egész emberi élet alapos ismerői, nevelő tevékenységükben teremtő emberek. Péter Zoltán. Egyházi és iskolai hírek. Az Országos Ref. Tanáregyesület határozata. A magyarországi református egyház negyedik budapesti országos zsinata a közelmúltban fejezte be első ülésszakát. Ez első ülésszakon módosította az Egyházi Törvények V, és VI. törvénycikkét. Közgyűlésünk nem bocsátkozhatik a módosítások érdemi bírálatába, befejezett tényekről lévén szó, nem is volna célszerű. Minthogy azonban az V. és Vl. t.-c. a magyar refor­mátus iskola alapvető problémáira ad tartós érvényű megoldást, köz­gyűlésünk mig egyrészről hálás elismeréssel emlékezik meg a negyedik budapesti országos zsinat tanártagjainak, különösen illusztris elnökünk, Dóczi Imrének a magyar református iskola és oktatói érdekében ki­fejtett tevékenységéről, másrészről azonban sajnálattal állapítja meg közgyűlésünk, hogy az V. és VI. t.-c. nem egy rendelkezése panaszra ad okot, A tanárok, tanítók vegyes házassága kérdésében az előkészítő bizottság javaslatának törvényerőre emelését remélte a magyar refor­mátus tanárság. Véleményünk szerint ugyanis a múlt tanulságain és

Next

/
Thumbnails
Contents