Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 9. szám - Hazai és külföldi irodalom

359

miért is újságíróképzést követel stb. Ez mind megszívlelendő gondolat, de egyik-másik (pl. a vallástanitásnak a felekezeti korlátoktól való felszabadítása) ép a mai Magyarországban megvalósíthatatlan.

Bár helyenként a nagyon olvasott és sokat gondolkozott szerzőn eléggé meglátszik pedagógiai irodalmunk korifeusainak: kivált Imre, Fináczy, Kornis, Schneller stb. hatása, a maga egészében rejlő eszmemenete, mégis kellő önállóságról tanúskodik. Gyakorlati része szerencsésebb, mint az elméleti; csak még az volna a kívánságunk, hogy világosabb, egvszerübb előadásra törekedjék, ha az eszmék magaslatán jár is, mert ez munkáinak csak előnyére szolgálhat.

így is szép és gazdag tartalmú munkája határozott nyeresége pedagógiai irodalmunknak. Szelényi Ödön.

Kornis Gyula: A magyar művelődés ezményei. 1777—1848.

I. II. Budapest 1927.

„Csak hódolat illet meg, nem bírálat“. Madách szavai jutnak eszembe, mikor a hatalmas két kötetet áttanulmányoztam, s mikor belőlük rengeteget tanultam. Hódolat annak, ki ezt a munkát nagy szorgalommal és elismerésreméltó objektivitással elvégezte. S hogy Tanügyi Szemlénkben a katholikus iró nagy művét említjük, ennek oka nemcsak az, hogy minket minden kell hogy érdekeljen, ami iskolaügyünkre vonatkozik, hanem azért is, mert protestáns nevelésünk is méltó tárgyalást talál ezen ezerkétszáz oldalt kitevő két kötetben. Nem fogjuk tartalmát részletezni: ezt el kell minden magyar tanárnak amúgy is olvasnia, csak azokat a gondolatokat vetjük papírra, melyeket bennünk a mii elolvasása keltett. Ha midenkiben felkelti a tanügy iránt való érdeklődést, a múlt hagyományainak megismerésére való törekvést, akkor Kornis elérte célját.

Rendkívül érdekes a mü Bevezetése, melyből látjuk, hogy nincs semmi új a nap alatt. Amit mi ma, mint új kívánságot nyilvánítunk, mint a jövőben előrendelő ideált folyton hangoztatunk, azt már régen épigy kívánták derék őseink. Pl. az állampolgári nevelés gondolata a XVIII. században, a kulturminímumra való törekvés száz éve, a szellemi „numerus clausus“ szüksége II. József császár alatt felmerült. Már 1790-ben panaszolják az iskolák helytelen földrajzi elosztását, néhány évvel rá a görögnek fölösleges voltát hangoztatják, kívánnak a mai modern polgári iskolához hasonlót műhelygyakorlattal. Az egyetemek szaporítását Kossuth kívánta, a testnevelési főiskola száz éve kisért, épigy a pleine-aire iskola terve. A tanulmányi kirándulások szükségességéről és hasznáról, a nők egyenrangúságáról és nevelésének fontosságáról már másfélszázaddal ezelőtt lehetett hallani.Végül tragikomikus, hogy a tanári hivatás és munka megbecsüléséről is századok óta folyton — beszélnek! S úgy-e tudjuk, hogy amit állandóan kívánnak, az nincs meg.

Már az első „Ratio“-ban (1777.) fellép a folyton kisértő uniformizálás gondolata. Mi protestánsok mindig az egyéniség fontosságát hangsúlyozzuk, ami vallásunkból is következik; nálunk minden iskola megőrzi a maga sajátos, egyéni jellegét: más a debreceni, más a pataki, s újra más az enyedi kollégium, épigy különböznek evangélikus inté-