Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 8. szám - Külföldi lapszemle
317 szavakat, hanem csak értelmét adni vissza annak, mit a latin mondani akart és a mit értett rajta valójában. Az első latin olvasmány ismételt fordítása után következtek az átalakítások. Ez a munka nagyon tetszett a fiúknak, szinte nehéz volt mohó részvétüket, önként, hévvel kínálkozó munkakedvüket fékentartani. Otthonra is kaptak egy kis fejtörőt. A feladott mondatokat másnap közösen meghallgatták, táblára írták, kijavították. A fölírt mondatokon kezdték gyakorolni (Treffübungen) magukat az eltalálásban, t. i. a tanár vonalzóval rámutatott a végzetekre és a felszólított tanuló vagy osztály, karban nevezte meg az illető esetet, stb. Az is egy neme volt a gyakorlatnak, hogy két főnevet írtak fel nomi- nativusban, amelyből aztán a tanulóknak egy kis mondatot kellett ki- kerekiteni: például nauta és Stella. Akinek meg rajzoló tehetsége volt, otthon a feladott mondatokhoz egy kis képes magyarázatot rögtönözhetett. Vagy egész sor főnév volt nekik lediktálva s ezekből egy kis latin történetkét eszeltek ki. Variatio delectat! Minél változatosabb munkát végeztetünk a növendékekkel, annál jobban megszeretik ezt a holt nyelvet s úgy tekintik, szeretik, mintha élne és a mi fő, az unalomtól, az oktatás e halálos átkától, meg van mentve az osztály. Keveset felkarolni, de alaposan begyakorolni! kezdő fokon ez a legszigorúbb parancs. Ide világit a magyar példaszó is: Ki sokat fog, keveset szorít. Fiatal kezdő tanárok esnek e hibába, akik, hogy a kiszabott anyagot elvégezhessék, mérföldjáró csizmában sietnek előre, a mellőzhetetlen átalakításokkal, ismételgetésekkel, apró gyakorlatokkal mit sem törődve, sőt ha hitelt lehet adni a szerzőnek, olyanok ic akadnak köztük, akik tanítványaik feje fölött áttekintvén, azokban, érthetetlenül, csak a tanítást gátló, hátráltató akadályt látnak. Hogy az elsajátított sokféle új ismeret még jobban megragadjon, a tanulónak, mint mondani szoktuk, jól a fejébe kell azt verni; ilyen dressura nélkül, mi tagadás, a legmodernebb pedagógia sem tud ellenni bizonyos mértékig. A tanulók maguk választotta példákat ejtegetnek előre és hátrafelé, az egyesszámot együtt a többessel, egyenként és karban, vagy quis, cuius, cui, quem, quid kérdőszócskákra az illető végzetet azonnal meg kell keresni, stb. Az esettan történetébe a tanulót beavatni, mint sokan teszik, korai és hiábavaló dolog a szerző szerint például, hogy mi volt az accusativus alapjelentése, vagy hogy ez, rossz fordítással lett a görögből és tulajdonkép causativusnak kellene hivni. Arról sem szabad megfelejtkezni, hogy a kis gyámoltalan sesták (a német sextanusok) anyanyelvűk területén is csak tapogatóznak még. Sok új ismeretlen irodalmi és tudományos fogalomjelzővcl kell megküzdeniük. Szigorú és jogos követelés azonban, folytatja, hogy a latin óra egyúttal német is legyen; minden alkalom, kifejezés, irály szempontjából, okulással járjon, bármily csekély is az és igy a kezdő a német nyelv hatalmas birodalmában mind biztosabb lépéssel tanuljon járni. A class, philologusnak a növendék stílusa fejlesztése körül többet kell tennie és elérnie, mint amennyire a feladott írásbeliek képesítenek. Már az első osztályban komolyan kell ezt venni és felkészülni hozzá. E szem
