Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 8. szám - Hazai és külföldi irodalom
hanem hogy valóságos népbarát, társadalmi apostol, nemzetnevelő legyen a maga falujában, városon pedig osztozzék ezen a szerepen a középiskolák tanáraival: keze alól eleven, talpraesett, józan nemzedék kerüljön ki. Nem szorul bizonyításra, hogy különösen falvaink művelődése mennyire elmaradott, oda tehát minél világosabb fejű, minél képzettebb, jól fizetett erők kellenek. Középiskolát végzett a pap is, a jegyző is; miért ne végezhetne a tanító is ? Ez természetesen még nem érv. Mindnyájan tudjuk, hogy a középiskola negyedik osztályából többnyire a leggyöngébbek mennek el a mai képzőbe. Hogy az ilyen gyenge diákból nem lesz a legjobb tanító, az világos. Tudjuk ezzel szemben, hogy a polgáriból egészen jó tanulók is mennek képezdébe, s vannak kitűnő tanítóink is, jó tanítóink is, de vannak gyengébbek is. Társadalmi, nemzeti, művelődési érdek, hogy minden tanítónk minél kitűnőbb legyen. Vonzóvá kell tennünk a tanítói pályát anyagi helyzetének emelésével. de a tanítónak társadalmi megbecsülését is emeli, ha érettségije van. De még ez sem érv. A középiskola egyfelől a szellemi mozgalmaknak iskolája, szakérdekhez nincs kötve, tisztára a szellemieknek él: értelmiséget nevel, sehol nem zárja le a szemhatárt, végtelen perspektívákat nyit. E mellett őre a nemzeti és vallási hagyományoknak is. Annak az embernek, aki szellemi pályán fog működni, mint a tanító is, 18 éves koráig ebben a szabad, érdekmentes, technikában, légkörben kell növekednie, hogy lelke nyiladozni megtanuljon. Közben pedig, aki végképen nem arravaló, azt kénytelen-kelletlen kirostáljuk a középiskolából. így adjuk át az ifjút a tanítóképző főiskolának és nem az egyetemnek. Nem az egyetemnek, mert a leendő tanítónak az érettségi után főképen pedagógiai, didaktikai képzés kell, továbbá a szociális lelkiismeret kifejlesztése, a szociális és kulturális vezetni tudásnak a megtanuláca, bizonyos gyakorlati ügyességek, s azok mellett még a középiskolai anyagból annak az alapos átismétlése, pedagógus feldolgozása, amit a népiskolában majd tanitanía kell. Mindezt pedig az egyetemen, ahol a tudományos kutatás módszerébe, a tudományok elvszerű megismerésébe vezetik be a hallgatót, nem adhatják elő. Középiskolai tanárképzésünk is eléggé megsínylette az egyetemi munka természet- szerű intellektuálizmusát, tanítóképzésünket tehát alkalmasabb mederbe kell terelnünk. Hallgassuk meg, mit mond pl. egy porosz Pedagógiai Akadémia tanára a mai szellemű népiskola és néptanító feladatáról: „A népiskola végtelenül nagyobb mértékben nevelő iskola, mint ameny- nyire ma a középiskola lehet, amelynek lényeges feladata még mindig a tudás közvetítése annak ellenére is, hogy a Richert-féle tanügyireform joggal sürgeti ennek az egyoldalúságnak lehető kiküszöbölését. A népiskola művelő feladata elsősorban a gyermek összes testi, lelki és szellemi hajlamainak és képességeinek összhangzatos ápolása és fejlesztése, tehát nem az értelem iskolázása, hanem ugyanolyan mértékben a vallásos, művészi, technikai és testi erőknek a fejlesztése is. Csak így válik képessé a gyermek arra, hogy majdan a családban, a hivatási munkában, az államban minden életközösségnek tehetségéhez mérten eredményesen szolgáljon. Ezzel a feladattal szemben az egyoldalú
