Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 4-5. szám - Hazai és külföldi irodalom

180 Harsányi István gondozásában. E mű 255 levelet foglal magában, 89 belőle a Váczy kiadása óta megjelent, 166 újonnan felkutatott levél. 140-et maga Kazinczy irt. 30-ra rúg az uj levélírók száma. Bizony be kellett járnia Harsányinak a megszállt Felvidék levéltárait is, hogy fel­kutassa az ismeretlen leveleket. így 5638-ra rúg eddig Kazinczy levelei­nek száma, de a mű még nincs befejezve, a hivatalos levelek még hiányzanak. A kötetet alapos jegyzetek, név- és tárgymutatók zárják be. Ez 555 oldalnyi könyv dicsőséget szerez Kazinczynak, Harsányinak, a Főiskolának, az Akadémiának és — Széchenyi Aladárnak, aki meg­jelenését anyagilag elősegítette. — Folyóiratunk egyik számában már ismertettük Radácsy György életét és működését.- Most tisztelői s barátai egy 51 lapos Emléklapok c. füzetet adtak ki s veje és utóda, Harsányi István szerkesztésében megjelenttették Emlékjelek, bizonyságok cím alatt összegyűjtött cikkeinek III. kötetét. (Az első két kötet 1906. s 1910-ben jelent meg.) A szép kiállítású kötet 244 lapon magában foglalja azokat a megemlékezéseket, cikkeket, jellemző rajzokat, felolvasásokat, amelyek a Sárospataki Ref. Lapok hasábjain jelentek meg egykor, de kötetbe gyűjtve még nem voltak. Feltárják e cikkek Radácsy szép lelkét, s beszédes emlékei iróművészetének. A halott professzor még halála után is szól hozzánk, élő nemzedékhez. — Harsányi István, a Patakért rajongó s érte harcolni, de ha kell, dolgozni is tudó tanár Sárospataki Kalauz c. adott ki 1927-ben egy 106 oldalas, 45 képpel diszitett, főleg a várossal s a főiskolával foglalkozó fűzetet, mely hamarosan Il-ik kiadásra kerül. Harsányi tollából 1927-ben a Magyar biblia címen egy könyv jelent meg a Bethlen-könyvtár füzetei közt, mely másik művénél, a Reformáció hatásánál alaposabb s nagy szeretettel van megírva. Végig kíséri a könyvek könyvének sorsát a kéziratok korától kezdve úgy­szólván napjainkig. Szerző mindent autopsia utján igyekszik megírni s erre meg is van a módja, mert a sárospataki könyvtárnak gazdag bibliagyüjteménye van. A 415 lapos könyv 15 lapnyi alapos bibliográfiát is foglal magában. Nehány elnézésből eredő emberi tévedésén kivűl (amiért Zoványi kemény kritikáját nem érdemelte meg) alig van nagyobb hibája. Munkáját az énekköltészet történetével fogja kiegészíteni a tudós szerző. — Novák Sándor Holdas úton c. alatt jelenttette meg 180 költeményét, de jóval több van még fiókjában. 13 részben sorakoz­nak itt egymás után a mély érzésre, olykor gondolkozó főre valló köl­temények, de szerző nem kíméli néha a gúny fegyverétől sem a mai kor nemzedékét. A „Nagy majtényi síkon" szerzője e kötetben még gazdagabb anyagot tár elénk, mint előbbi füzetében, a Két haldokló gladiátorban. — Most hagyta el a sajtót Rácz Lajosnak : A történelmi matéralizmus és a vallás c. mélyen járó műve, melyet szerző az Aka­démia II osztályában is bemutatott. Kilenc részben veszi vizsgálóra a történelmi matériálizmusnak a vallással szemben elfoglalt viszonyát, bírálván Marx és Engels műveit, elméletét, kimutatván egyoldalúságukat, bebizonyítván, hogy sohasem egy tényezőnek lehet tulajdonítani a társadalmi és történelmi fejlődést. Végig megy az összes vallásokon s megállapítja, hogy vannak vallások, amelyek lelohasztják, s vannak, amelyek fokozzák a népek energiáját. Ez utóbbiak csoportjába tartoznak

Next

/
Thumbnails
Contents