Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Hazai és külföldi irodalom
171 Egészben véve azonban e könyv értékes és érdekes nagy protestáns egyéniségek megnyilatkozása, mely megérdemli és leköti érdeklődésüket. A kisebb cikkek sorozatát Raffay Sándor kezdi meg, kifejtvén: Mit köszönhet a világ a protestántizmusnak. Elmondja, amit a többi cikkben is, más és más oldalról megvilágítva, újra és újra hallunk, hogy a protestántízmus nem tagadás, hanem erős pozitívum: Krisztusban való élet; erős egyéniségek törekvése Istennel való közösségre. Kár, hogy az értékes cikkhez a szerkesztő hozzácsatolta a szerző polémiáját egy katholikus időszaki iratnak ezen előadást támadó cikkével. Szerintem a polemizálás nem való ilyen maradandó hatásra szánt, történeti jelentőségű könyvbe. Természetesen csatlakozik ezen első cikkhez Gödé Lajos értekezése a protestántizmusnak nemzetünk életében való jelentőségéről. Ennek a szerepnek egyik részét világítja meg Lechnitzky Gyula, szólván a magyar protestántizmusnak a kultúrpolitika terén való jelentőségéről. Sztehló Kornél a magyar protestáns egyházak egymáshoz való viszonyáról szól, örök ifjú ideálizmusával kifejtve, hogy a magyar protestáns uniónak lelkes hive. Ugyancsak jelzi, hogy erre az unióra azért is szükség van, mert a katholikus táborból felénk hangzó kijelentések kultúrharc lehetőségét tárják fel előttünk. Jól esik e lehetőség kapcsán olvasnunk Puky Endre cikkét, melyben kifejti, hogy a harcot meg kell nemesítenie az evangélium szellemének, mely az elvek tiszta világába emeli fel a küzdelembe szállt lelkeket is. De a harc örökös nem lehet, ki kell alakulnia a magyar nemzetközi egységnek, melyet az egymást megértő, együtt érző protestánsok egységének kell megalapozni. Ez az alaphangja Józan Miklós emelkedett előadásának is, mellyel mi is sokan sajnáljuk, hogy a Protestáns Irodalmi Társaságnak az unitáriusokat mért nem lehet tagjai sorában látnia. A protestáns magyarságot a nagy világtörténeti áramlatok sodrában mutatja be Viktor Jánosnak igen érdekes cikke a stockholmi egyetemes keresztyény kongresszusról. Ennek a cikknek természetes folytatása Zajti Ferenc cikke, melyben azt az egyéni, de teljesen jogosult felfogását fejti ki, hogy a magyar nemzet azzal töltsön be világtörténeti hivatást, hogy vallási téren is igyekezzék hatni keleti, turáni rokonaira, akik sokkal készségesebben nyitnak keblet egy rokon faj sugalmazásának, mint tőlük idegen gondolkodású népek szellemi hatásának. Schneller István a veterán tudós hosszú életének leszürődött tanuságaképen a protestáns léleknek mintegy a természetrajzát adja meg „Jézus Krisztus a vezető szellemünk" cimü cikkében. Baltazár Dezső ugyanazt fejti ki, más oldalról, amit Raffay Sándor, hogy a protestántizmus nem negativ, hanem erős és önálló egyéniségeknek Krisztussal való egyesülése. Hegedűs Lóránt költői lelke egész hevületével a biblia renaissancát hirdeti és élete szomorú tapasztalataiból merített megható, szinte lírai
