Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 1. szám - Dr. Törös László: Két új német középiskola-tipus
12 németből latinra fordítást újra behozták, aminthogy nehéz elképzelni nyelvtanítást a rajta való próbatétel nélkül. Amellett már ekkor megpendíti a rendelet az angol nyelv nagyobb felkarolását: szabad választás helyett kötelezően irányozza elő sok helyen a három utolsó évre. Ha az 1900—901-i reform lényegét összeakarnánk röviden foglalni, azt mondhatnánk • jelleme a tapasztalatokon alapuló józanodás. Igyekszik megadni a lehetőséget arra, hogy az iskolák az eléjük tűzött célt elérhessék. Az iskolák egyéni karakterét igyekeznek kidomborítani. A kedélyek ezzel nem csilapodtak le: a probléma nem volt megoldva, aminthogy kulturtragédiának közepette nehéz is csak megközelítően megnyugtató útakat találni a rengeteg bejárására — korlátolt idő és főleg — erősen korlátolt emberi szervezet mellett. A gimnázium ellen felhozták, hogy mindjobban eltávolodott az élettől, a reáliskoláknál a történelmi gyökerek s az érzelmi oldalak szenvednek, de legkritikusabb volt a helyzet a mindent akaró reálgimnáziumok terén, hol az óriási óraszám miatt a túlterhelés és megrokkanás fenyegette az ifjúságot. Mindjobban kiütközött a panasz, hogy az iskolák, túlságosan tudományos, elvont célok szolgálatában állanak, ami az ifjú léleknek nem felel meg. A magoltatás uralkodik bennük a szellem fejlesztése helyett. A panaszokkal egyidejűleg nyomult előtérbe egy uj módszer utáni vágy, mely Kerschensteinertől, a nagy nevii müncheni pedagógustól hirdetett „munkaiskolá“-ban látta a várva várt megváltást. Nem eredeti gondolat ez nála, sőt korunkban sem, csak egy régi pedagógiai eszme rendszerré tevése. Kerschensteiner Amerikából hozta a gondolatot s eleinte a tényleges kézi munkára, foglalkoztatásra irányult törekvése. (1908-ban hangzott el a hires alapvető programmja a zürichi Pestalozzi-iinnepen) De aztán a németség ráütötte bélyegét a rendszerre, szellemi térre is átvitte a munka módszerét, sőt szellemi tevékenységnélkül haszontalannak nyilvánította a testi (kézügyességi stb.) oktatást is. Sokat tett c tekintetben a híres leipzigi felsőbbleányiskola és tanítónőké pző intézet igazgatója, Gaudig (1860 — 1923), aki 1904-től egész sorát bocsátotta ki a régi iskolát vádoló és „szabad szellemi munkát“, a „tanuló személyiségét“ hangsúlyozó munkáknak. Ezekre a belső reformokat kívánó eszmékre csak rámutatok itt, mint magyarázó momentumokra. Sokkal fontosabbak egyébként, semminthogy ilyen röviden el lehetne intézni őket. Hanem ehelyett még egy nagy felkiáltójelre kell rámutatnom, mely megint kitörölhetetlenül ott hagyta hatását a nevelésügyön: a világháborúra s az azt követő tárasadalmi átalakulásokra. A világháború mindenesetre erőpróbája volt a nevelésnek, iskolázásnak, tudásnak is, nem csak a testieknek. Nyitott szemű tanítók, tanárok, tanulók kerültek a lövészárokba s bizony ott, ahol sok mindenféle népség megfordult, sok probléma felvetődött, vagy épen a fogság nyitotta meg a szemeiket, hogy milyen sok az, amiről halvány fogalmuk sem volt, vagy másként tanulták az iskolában, vagy a magárautaltság tanács - talánságai, gyámoltalanságai tolultak fel gyötrelmes pillanatokban : bizony
