Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 4-5. szám - Megjegyzések
167 kifejezést, hiszen, ha tanárkar jelöl, úgyis ez fog bekövetkezni az esetek 90"/o-jében és nem vágnánk útját annak, hogy amikor esetleg a szükség kényszerít rá, vagy evidens nyereség lenne, más intézetbeli kiváló tanár kerülhessen igazgatói állásba. Sok üdvös újításnak a magvát rejtheti magában az uj 100. §., amely a középiskolai oktatás fölött való felügyelet rendezését a konventre bízza. A zsinatelőkészitő albizottság által javasolt módosításokat tehát megnyugvással fogadhatjuk. Mégis, azt hiszem, a református tanárság nem egy tagja fogja azt mondani, hogy ezeken a helyes és szükséges módosításokon kívül van még egy pár súlyos problémája középiskoláinknak, amiket talán szintén jó lenne törvényhozásiiag rendezni. Mert igaz ugyan, hogy a jól megfontolt konzervativizmus, a már bevált intézkedésekhez való ragaszkodás és az újítások bevezetése körül kellő óvatosság éppen iskolaügyekben a legjogosultabb, de viszont a korszellemnek, az emberek világfelfogásának sok irányban megtörtént lényeges átalakulása s ezzel párhuzamosan tanulóknak, tanároknak, szülőknek, egyháztagoknak, egyházközségeknek középiskoláinkkal szemben tapasztalható vélemény-megváltozása, végül nem utolsó renden azok a követelmények, amiket a modern kor lüktető haladása támaszt mindnyájunk elé, mindezek a körülmények arra utalnak, hogy talán mégsem maradhat a középiskoláinkra vonatkozó egyházi törvényeink rendszere lényegileg ugyanaz, mint amilyen 1904-ben volt. Hiszen azóta egy egészen uj külső és belső világ alakult ki körülöttünk és bennünk s félő, hogy a régi formák megtartása egyértelmű lesz a tartalom elseny védésé vei, középiskoláink életében a stagnálás intézményesítésével. Vájjon nem volna-e lehetséges, hogy a május 29-ére összehívott református tanáregyesületi közgyűlésen a magyar református tanárság egyeteme felvetné és megbeszélné mindazokat a problémákat, amelyek református középiskoláinkat érdeklik s esetleg javaslattal járulna a zsinat elé, hogy törvényhozásiiag segítsen legégetőbb bajainkon? Hiszen ez lenne éppen a tizenkettedik óra, a legutolsó alkalom, amikor a kálvini autonómiának megfelelően a tanárság beleszólhatna saját sorsának, a rábízott iskola sorsának intézésébe. Bizonyos vagyok abban, hogy a vélemények őszinte nyilvánítása sok olyan gyógyítandó sebre rávilágítana, amiről eddig jobban szerettünk hallgatni. S bizonyos vagyok abban is, hogy sokkal jobb a bajokat feltárni, mert az elhallgatás soha nem fogja azokat megszüntetni. Nem mulaszthatom el, hogy már itt is rá ne mutassak néhány olyan kérdésre, amelyek szerény véleményem szerint elintézésre várnának. Református középiskoláink az elmúlt századok folyamán vezetőhelyen állottak a magyar közoktatásügyi intézmények között. Sajnálattal kell megállapítani, hogy a vezetés lassan-lassan kezd kicsúszni kezünkből. A szerzetesi középiskolákkal máris alig álljuk a versenyt. S ha ez nem vonatkozik is kivétel nélkül minden református középiskolára, az egyformán magas nívójú szerzetesi középiskolák mellett a nagyon is nagy nivókülönbségeket felmutató mieink hátrányára üt ki az összehasonlítás. Elismerem, hogy ennek olyan okai is vannak, amelyeken törvényhozásiiag
