Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 1. szám - Dr. Törös László: Két új német középiskola-tipus
9 tüzlélek is erősen bennegyökerezett az antik világban. Ennek megfelelően Humboldt és Süvern, a nagy iskola szervezők tudni sem akarnak a humán és reáliskolák egyenjogositásáról. Mikor Poroszországban az önálló vallás- és közoktatási minisztériumot felállították (1817.), a gimnáziumi ügyek élére oly ember került, akinek a neve szinte jelszóvá vált a német közoktatás ügy történetében: Schulze János. Hogy rugalmassá, korszerűvé tegye a gimnáziumot, kimondta a közmondássá vált jelszót, hogy a gimnáziumnak „minden irányú“ műveltséget kell adnia („Allseitige Bildung“). így az antik nyelvek 86 latin és 42 görög órával a főszerepet játszák nála, de súlyt kap az anyanyelv s a francia, mennyiségtan, természettudományok, vallás, filozófia, rajz, irás, ének is. Az elv nagyon kézenfekvőnek látszott s az is helyes következtetés volt, hogy tehát e minden tekintet kielégítő, szinte egyedül üdvözítő iskolával járjon minden jog. A gimnáziumok kizárólagossága erősen lenyomta a reál és másféle „polgári" iskolák reményeit. Ám a kereteket a szükség, a reáliák rohamos haladása kényszerítő erővel nyomta, tágította s végül áttörte. Eleinte a gimnáziumok mellé polgári osztályokat kapcsoltak egyes iparilag s kereskedelmileg különösen érdekelt városokban. De ez bizony nem sok alaposságot és fejlődést tett lehetővé, különösen a minden egyetemi folytatás nélkül maradó polgár-ifjakra nézve. Végre is a Hecker-féle berlini reálintézet igazgatója, a hires Spilleke lépett fel hathatósan a reáliskola fogalmának tisztázása terén. Kifejtette, hogy a reáliskolának nem szabad önállóan életbebocsátó, mintegy ipari és kereskedelmi iskolává válni, van magasabb önálló hivatása és célja a gimnázium mellett. Otőle ered a megállapítás: a gimnázium ó-nyelvi és történelmi, a reáliskola pedig mathematikai, természettudományi s modern nyelvi célok szolgálatában áll. Eképen ő a latin nyelvről nem is akart tudni, később azonban kompromisszumként felvette iskolájába, minthogy a legtöbb állami hivatalhoz s az egyéves katonai szolgálathoz kívánták a latin nyelvi előképzettséget. Iyen- formán ő, a reáliskolai küzdelem vezére, voltakép a reálgimnázium megalapítója lett. Azaz, hogy mégsem egészen: nem kívánt sok latin tudományt. Az 1832. évi „instrukciók“ értelmében csak Caesart kellett kifogástalanul s általánosságban forditaniok. Egyébként Vergiliusból és Ovidiusból a könnyebb helyeket. Ilyen módon igen népszerűvé váltak s elszaporodtak az efféle reáliskolák, a velük járó sok előnynél fogva. Egyes helyeken azonban megmaradtak az eredeti latin nélküli irányzat mellett s heves harcok folytak az egyenjogositásért. A szabadságharcok után igen megcsappant a hivatalos körök bizalma a reáliskolák iránt, mert ezeket a „szabadgondolkozás“ fészkeinek nézték. Végre is Wiese, Spilleke veje került a kultuszminisztérium vezető helyére s 1859-ben „A reál és felsőbb polgári iskolák vizsgálati rendeletéivel jobb napok virradtak az intézményekre. Legalább is hivatalosan elismerték őket. Eszerint lehetett: 1. Elsőrangú reáliskola, 9 éves tanfolyammal s kötelező latinoktatással. 2. Másodrangu reáliskola 7 éves tanfolyammal és szabadon választható latinoktatással. 3. Felsőbb polgári iskolák, hatéves tanfolyammal s latin nélkül.
