Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 1. szám - Dr. Törös László: Két új német középiskola-tipus

8

tani problémát: egyre komorabban tolult fel a ragyogó égre a kultur- tragédia borúja. Kétségtelen, hogy sem művelődésünk alapját és sok tekintetben csúcsát, az antik szellemkört nem lehet kikapcsolni iskolázásunkból, hacsak alap nélküli épület nem az ideálunk, sem a modern ismereteket nem szabad elhanyagolnunk, ha falak nélkül nem akarjuk hagyni a monumentumot. Ám itt van a probléma: az emberi lélek sokkal gyengébb hajó, semminthogy olyan nagyfokú igénybevételt kibírna. Meg lehet próbálni, de beleszakad. Viszont ezzel ellentétben áll az ember teljességre vágyása: „átpillantását vágyjuk az egésznek.“ Ebben a példátlanul tragikus küzdelemben őrlődik az emberiség s pattan meg sok jó iskolaszervező elme is. Akármelyik irányhoz szegődik, mindig ott van és ott lesz a másik oldal épen olyan súlyos ellenvetése és kétségbeejtő követelőzése.

Természetesen a reális és a humán irány küzdelme eleinte igen enyhén lépett fel.* Kevés volt a „modern“ anyag. Mi az pl., ami 1708-ban a Semler Kristóf „Mathematikai és Mechanikai Reáliskolájában“ előkerült ! Pedig Ratichius, Comenius, Leibniz, Francke, a lovagi akadémiák üttörő küzdelme állott már egyenesen pedagógiai téren is az első ilynemű kísérlet előtt, melyet nem több sikerrel követett Nagy Frigyes szárnyai alatt Berlinben Hecker János „Gazdasági Mathematikai Reáliskolája." Különben ez a jobban szervezett s kitűnő igazgatók alatt a XIX. századba is átlépett intézet dicsekedhetik azzal, hogy bölcsője volt a reálgimnáziumoknak. Rugalmasan alkalmazkodóvá, életképessé tette minden igénynek megfelelő hármas tagozata: a német, a latin és a reríZ-szakasz, ebben matematikai, geometriai, építészeti, földrajzi, természetrajzi, ipari és kereskedelmi, gazdasági és „műkedvelői“ szakosztályokkal. A latin és német tagozat hallgatói részt vehettek bármelyik reáltárgy tanításán. Ilyenformán próbálták egységgé kovácsolni a régi és új művelődést.

Az „uj humanisztikus irányzat“ újra előtérbe állította az antik stúdiumokat. De csak a felszínesen vizsgálódó nem látja, hogy egészen más humanizmus ez, mint a régi: összeolvasztó, egységbe foglaló, a fejlődést kereső törekvés jellemzi, miközben a legtökéletesebb példákat a klasszikus ó-kor hagyományaiban látta meg s igy logikus következmény volt a humáníora előtérbe állítása. Hiszen gondoljuk csak meg, hogy a német nagy klasszikusok korszaka is csak akkor kezdte még előre vetni a hajnal fényes sugarait s annyi bizonyos, hogy Klopstock, Wieland, Lessing, Herder, de még Schiller, sőt Goethe, ez az ezerfelé gondoló, a kor egyetemesítő törekvéseit a legtipikusabban feltüntető

* A következő fejtegetésekhez források, melyek bővebb tanulmányra is a legjobban ajánlhatók:

Fr. Paulsen: Geschichte dos gelehrten Unterrichts. Dritte erweiterte Auflage, herausg. und in einem Anhang fortgesetzt von E Lehman Berlin—Leipzig.Vereinigung wissensch. Verleger 1921. (Páratlan a maga nemében.)

Weimer: Geschichte der Pädagogik. U. 0. 1921,

P. Barth: Dio Geschichte der Erziehung. A. Barth, Leipzig 1925.

Messer: Geschichte der Pädagogik. Hirt, Breslau 1925.

Messer: Die Reformbewegung auf dem Gebiete des Preussichon Gymnasialwesens von 1882—1901. Leipzig 1901.