Protestáns Tanügyi Szemle, 1928

1928 / 3. szám - Kiss István: Az evangéliumi cserkészet

101

mindhalálig. “ így születnek a legtökéletesebb egyéniségek: Isten gyermekei, akik által maga Isten épít nemzetünk számára jövendőt.

Röviden még csak arról emlékezem meg, aki ott áll a harc kellős közepében: a magyar fiúról. Érdekes képet rajzolhatnék róla a filozófia vagy lélektan reflektorainak fényében is. De most néhány vonással úgy állítom az olvasó szeme elé a magyar fiút és helyzetét, ahogyan cserkészmunkámon megismertem. A gyermeki lélek egyik jellegzetes sajátsága: a zárkózottság. És vájjon miért zárja el a gyermek lelkének legféltetebb titkait? Mert amikor az édesapa, édesanya vagy akármelyik tanítómestere közeledik felé, nem látja csupán az édesapát, édesanyát vagy tanítómestert, nem veszi észre az édesapának, édesanyának és tanítómesternek a lelkét. A gyermek lelket keres. És szomorú kor ez a mienk, amelyben olyan sokan élnek lélek nélkül. Ezért a szülő nem érti gyermekét, annál kevésbbé a gyermek szülőjét, nem a tanítómester tanítványát, sem a tanítvány mesterét, vagy egészen bizonyosan félreértik egymást. A kétes talányok őrlő malmában aztán egymásnak nem egyszer halálos ellenségeivé lesznek, pedig egymás szeretetére és megbecsülésére volnának hivatottak. S az imént még szirmaikat bontogató fiatal lelkek örökre bezárulnak, elhervadnak, elszáradnak a gyümölcs-termés előtt, mert úgy látják, hogy a köriiltiik morajló élet pokoli kohójában pusztulás a sorsa mindannak, ami szent, jó és igaz. így lesz az egymás után felnövekedő új nemzedékben egyre több azoknak a száma, akik lélek nélkül élnek. S mi pedig aggódva kérdezhetjük az ótestamentum utolsó könyvének írójával : vájjon hozzánk »is eljön még az az idő, mikor Isten „az atyák szivét a fiákhoz fordítja, a fiák szivét meg az atyákhoz", hogy el ne jöjjön az Ür és meg ne verje még nagyobb átokkal ezt a földet, mi magyar földünket?! Oh milyen széppé és gazdaggá lehetne a mi magyar életünk, ha sok-sok gyermeki lélek titkáról lehullna a pecsét. Hogyan teljesednék meg az édesapa, édesanya szive szent célok felé irányúló tervekkel és a tanítómester leikéből sem tünedeznék el lassanként az idealizmus minden szikrája, hogy azután munkája a maga és tanítványa lelkét egyaránt mcgőrlő egyhangú robbottá legyen ! A lezárt titkok nyitja •' a bizalom.

íme néhány titok, mely a cserkészeimmel való bizalmas viszony következtében előttem feltárúlt :

„Nem tudok olyan őszintén imádkozni, mint mikor az édesanyám kicsiny koromban ott ült az ágyam szélén.“ Hány serdülő gyermek fájdalmas jajj kiáltása benne van ez egyszerű kijelentésben. S hány gyermek lesz idő előtt durva, makacs, engedetlen, mert elfelejtette az őszinte, szívből jövő imádkozást, a lelket finomító legdrágább alkalmat. S ez a szomorú állapot nem következett volna be egy 15—16 éves gyermeknél, ha nemcsak édesanya, de az édesapa is minden napon komolyan együtt imádkozott volna gyermekével.

„Szép dolog törekedni a jóra, de a környezetem, a családi otthon meggc'ol abban, mert homlokegyenest ellentétben áll az Istentől telkembe oltott legszebb és legszentebb életideálokkal.“ Mennyi elfojtott fájdalomnak és vádnak a kifejezője ez is.

Ezeken kivül még számtalan sok példát hozhatnék fel. Óh hányszor