Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 3. szám - Kiss István: Az evangéliumi cserkészet
100 királyok, hadvezérek, tanítók velem mutatnak, amikor gondolataikat közlík s parancsot osztogatnak. — A középső egészen természetesnek veszi: nekem nem kell magyarázgatni sem, nézzetek ide! én vagyok a leghosszabb. — A gyűrűs újj a következőleg érvel: a család képezi alapját mindennek és rajtam keresztül történik az eljegyzés. — Végül megszólal a kis újj is : igaz, hogy én vagyok a legkisebb, de az imánál miudenik az én hátam mögé bújik és én vagyok legelői. Természetes, hogy a biró nem tudott igazságot tenni közöttük. — Az emberek is így versengnek egymás között, mindenik körömszakadtig védi a maga igazát, a maga érdekeit és persze közben az igazság elvész. S az ilyen mindig csak önérdekeket szolgáló rút életfelfogás útját állja a jobb magyar jövőnek. Régi dolog, bogy versengéssel és széthúzással csak rombolni lehet, építeni pedig egymást szerető és megértő munkálkodással. Az evangéliumi alapon munkálkodó cserkészek azt a gondolatot akarják bele vinni a szomorú magyar életbe, hogy ne versengjünk tovább, hanem a biblián keresztül ismerjük meg a tökéletes életeszményt a Jézus Krisztusban és példáját követve arra törekedjünk: ki tud nagyobb, több szolgálatot tenni másoknak, azért, hogy nagyobb legyen közöttünk az Atya dicsősége, mert mi emberek erre teremttettünk! Nem könnyű feladat és nem is kevés idő kell ahhoz, hogy a magyar ifjúság seregei meginduljanak a diadalmas, örök Fővezér nyomában. És egy gyermek-ifjúnak az említett gondolat tökéletes megvalósítása nem mindenkor sikerűi. De a vállalkozó szellem, amellyel a cserkészek ifjúságuk kezdetén elindúlnak a nagy cél felé, magában is becsülendő. Mert mindnyájunknak szüksége van arra a hitre, reménységre, bízodalomra és szent elhatározásra, mely a cserkészfiuk tekintetéből sugárzik, amellyel együtt ők szivökben hordozzák a boldog és dicsőséges magyar jövő gondolatát. Igen, mert a magyar cserkészet egy szent és dicsőséges hadjárat — kemény kündelmek, vesztett csaták és fényes győzelmek szakadatlan láncolata —, miért? a magyar ifjúság leikéért, lelke tisztaságáért Ebben a hadjáratban nem vehet részt mindenki. Aki előtt egyéni hiúság és dicsőség lebeg, az (akár parancsnok, akár cserkész) szégyent hoz a Vezérre és az ügyre, aki külszínre dolgozik, becsapja önmagát s még jobban szerencsétlen nemzetét. Az evangéliumi cserkészet tehát a hadjáratban való részvétel jogát evangéliumi alapon így határozza meg: lOO^U-os munkateljesítmény életed minden vonatkozásában (lélek, szív, értelem, test,) Ennek a hadjáratnak szentségét és dicsőségét csak az érti meg igazán, aki fenntartás nél beleveti magyát a küzdelembe és egész életét leteszi az ügy oltárára. A munkán kívül állók nem is sejtik, hogy itt dől el a magyar jövendő sorsa. A hadjárat nagyszerűsége, hogy a magyar ifjúság önként, jószántából vállalja. A csonkitatlan magyar hazáért küzdünk a lélek fegyvereivel. A Vezér: Krisztus. A Vezér nyomában járók: áldozatos szívű, imádkozó lelkű, bizonyságtevő magyar fiúk, akik nem magok igazát, de Isten örök igazságait hangoztatják és azoknak megvalósítására szentelik egész életöket. A diadal titka : feltétlen bizalom a Vezér iránt és fanatikus hit a győzelemben. „Légy hív