Protestáns Tanügyi Szemle, 1928
1928 / 2. szám - Egyházi és iskolai hírek – Vegyes közlemények
89 bizonyos prófétai szárnyalás lett uralkodó írásain és beszédein s kölcsönzött azoknak — kapcsolatban a legnagyobb magyar költők (főként Arany és Tompa) tanúlmányozása révén magasra fejlesztett írói művészetével, nemes veretű magyar nyelvével — ellenállhatatlan bájt és varázst. Ezekhez járult saját szubjektív érzésének megnyilatkozása, a múlt nagy alakjaira, nagy eseményeire árasztott lyrai emlékezés meleg sugára. Stílusának, előadásának e vonásai olvasói szivét méltán lebilincselték s R. Gy.-öt méltán ref. egyházi irodalmunk egyik legkedveltebb írójává emelték. A biblia tanulmányába való mélyedéséből és a múlt nagy alakjainak mélységes megbecsüléséből következett az „istenes vén ember“ : Károli Gáspár emlékezetének felújítása, bibliafordítása megjelenésének 300 éves fordulója alkalmából s erőteljes hírlapi agitáció a Sárospataki Lapokban az ő gönci szobrának felállítása iránt, melynek leleplezése (1890. szeptember 14.) a két magyar prot. egyház nagyszabású örömünnepévé vált, de ahol a legigazábban, a legmelegebben talán R. Gy. ünnepelt. Önállóan megjelent művei, két népiskolai tankönyvén kivül: A Károli-biblia háromszázados örömünnepének Emlékkönyve (1891.), Bibliai tanulmányok (1906.), Emlékjelek-Bizonyságok I.—II. kőiét (1906., 1910.), továbbá emlékbeszédjei (ifj. báró Vay Miklós, Mudrány András, Warga Lajos felett). Mindezek a művei, amelyek aránylag csak szűkebb körben ismeretesek, a magyar nyelv és irás legszebben zengő alkotásai közé tartoznak, telve költői ihlettel, prófétai erővel és szónoki lendülettel ; különösen ref. egyházi és iskolai életünk elhunyt jeleseinek érdemeit mesteri jellemzésekkel örökítette meg (Emlékjelek, I.—II. kt.), de szép, sima, hajlékony nyelve a szárazabb, elvontabb kérdésekről szóló cikkeit, dolgozatait is könnyen élvezhető, sőt gyönyörködtető olvasmányokká tudta változtatni. Igazán csodálni lehet, hogy a magyar nyelv és stílus e mesterének immár 40—45 év óta hírlapokban és külön lenyomatokban, 35—42 év óta önálló kötetekben is közkézen forgó művei, — talán azért, mert csak egyszerű vidéki tanár volt, aki nem tudott és nem akart a fővárosi irói körökkel összeköttetést keresni — máig sem tudták irodalmunk őrállóinak, kritikusainak figyelmét magokra vonni! Hadd emeljem még ki jellemének, egyéniségének egy vonását, amely oly magasra emelte őt szemünkben: határtalanul szerette a sárospataki főiskolát, innen soha el nem vágyott, érette szellemi és anyagi téren szivének utolsó dobbanásáig fáradni és küzdeni szent kötelességének tartotta. De nemcsak azért szerette a pataki főiskolát, mert gyermekkorától kezdve — egy félév leszámításával — egész hosszú életét itt töltötte, mert ez adott neki kenyeret, nyújtott neki itt benn s künn az egyházkerületben, a Konventen, a Zsinaton magas kitüntetést jelentő tisztségeket és megbízásokat, hanem azért is, mert az ő lelkében ott éltek, ott lángoltak a magyar protestantizmus legnemesebb, legszentebb hagyományai és a Rákóczyak főiskoláját, mely 200 éven át részese volt Erdély függetlenségének s vele a független kálvinista egyházi és iskolai életnek, úgy tekintette, mint ez eszmék
