Protestáns Tanügyi Szemle, 1927

1927 / 4-5. szám - Dr. Kónya Sándor: Útmutató megjegyzések az angol nyelv tanításához

37

gyakorlat vitte őket arra, amit az utóbbi esetben a szabály még olyan kitűnő ismerete sem tudott a vérükbe oltani.

Ilyen módon a sok példával s a nyelvi formák sokszor ismételt tudatba idézésével a tanulók vonzóbb és kellemesebb munkával, nehéz és hosszadalmas erőlködések és gyermeki kínok nélkül érték el azt, amit régebben csak szerettek volna velük eléretni. Ez eredményt nem kevéssé segít biztosítani az a tény, hogy a nyelvi formák itt nem közbeeső képzettársítási állomásokon keresztül jutnak alkalmazásra, hanem a begyakorolt idegpályákon közvetetlenül, simán és gyorsan ugranak elő. Pl. a present és past tense-ben a do-val tagadást nem azért alkalmazzák gyorsan és fennakadás nélkül, mert tudják, hogy a szabály úgy kívánja, (bár a nyelvi tény a szabály pontos ismeretéig tudatos előttük,) hanem azért, mert a „nyelvük rámegy.“

A nyelvtannak emez eszközi, kisérő s teljesen posterius szerepe nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a nyelvi tények öntudatossá tétele erőteljes értelmi működés legyen. Ebben el kell menni nemcsak a német és a latin, (meg a magyar) nyelvi tüneményekkel való mindenesetre könnyű és világos összehasonlításig, hanem a lassanként összegyűlt anyagnak időnként egy-egy fél óra keretében való áttekintéséig, szigorúbb számonkérésig s szűkebb körű rendszerezéséig is. Természetesen a lehetőség legvégső határáig angol nyelven, bár el kell ismerni, hogy néha az anyanyelven történő számadás bizonyos mértékben az eredmény megszilárdulását szolgálja.

Az első évben feltétlenül szükséges erőteljes, tömör, lelkiismeretes, kemény iskolai munka után a tanuló otthoni dolga már nem sok lesz; csak a szavak szószedetbe írására és ismételgetésére, a Translation Exercise fordításának a leírására és egymás elengedhetetlen kikérdezésére vonatkozik. Időbe kerül csak s nem megerőltető munkába.

Az eddig mondottakból következik a számonkérésnek még egy igen fontos elve, mely szerint a legkisebb mérték, a melyet minden tanulóval szemben alkalmaznunk kell, minden szó tudása. Ezt még elégséges tanulótól is meg kell kívánni. 8 a tapasztalat szerint szigorú számonkéréssel el is lehetett érni annyit, hogy — legalább év végére — a legrosszabb tanuló is tudta a szavaknak legalább 90°/o-át.

Ami az írást illeti, ennek együtt kell haladnia tanítás többi ágának a menetével. Nem kell megrémülni az ayptlanok ijesztő hitétől, hogy nem lehet, mert zavarja a fontosabb munka nyugodt menetét. Elvül szolgáljon, hogy a nyelvtanítás egyetlen munkaágát sem szabad sem elhanyagolni, sem későbbi időkre beosztani. Tizenötéves gyermekekről lévén szó, minden veszély nélkül megkövetelhetjük az írást az első perctől kezdve. Mert, mint a hogy kiejtésnek órán való begyakoroltatása után az olvasás iránt táplált előítéletes nehézségi kérdések és aggodalmak összeomlanak, az azonnal megkezdett és soha el nem maradó írással a tanulók, mint amott nyelvérzéket, bizonyos írásérzéket sajátítanak el. Egyébként pedig kár is volna mellőzni a tárgy és fogalom állandó kapcsolata erősítésének azt a segítséget is, a melyet az írással keletkezett s egybeforrott látási képzetek nyújtanak.