Protestáns Tanügyi Szemle, 1927
1927 / 4-5. szám - Zelenka Margit: A leánycserkészetről
18 cserkésztörvényeket. Kitűnik akkor, hogy ezek nem obskúrus, a szükebb csoportosulás alapjául szolgáló megállapodásokat tartalmaznak, hanem ugyanazokat az eszméket, gondolatokat hirdetik s azoknak az örök törvényeknek a megtartását követelik, amiket az iskola, az egyház, az állam, a társadalom minden erre hivatott szerve megkövetel tanulójától, hívétől, polgárától, minden igazlelkii jó embertől: ugyanazok, amiket a törvényalkotó lángelmék, nemzetnevelő bölcsek, Istentől ihletett próféták és apostolok, sőt maga Krisztus hirdetett. Mindez persze a gyermek egyszerű nyelvére lefordítva, kételkedést vagy habozást kizáró, kategorikus formákba, az említett cserkésztörvényekbe öntve. Szól az í. törvény a következőképpen: „A leánycserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.“ A törvény magyarázata pedig: „A leánycserkész szava esküt ér.“ Nem a Biblia szavai jutnak-e az eszünkbe ennek hallatára? („Legyen a ti beszédetek igen és nem; ami ezenfelül van, a gonosztól van.“) S a továbbiak: „csak olyasmit mond, amit igaznak tart, sem félelemből, sem előnyért nem hazudik, de azért, amit mond vagy cselekszik, helytáll,“ nem az „itt állok, másként nem tehetek!“ határozottságát vésik-e a gyermek leikébe? A 2. törvény szintén igen fontos emberi erényre igyekszik ránevelni: a kötelességteljesítésre. „A leánycserkész híven teljesíti kötelességét.“ S a magyarázat hangsúlyozza az Istennel, hazával és embertársaival szemben teljesítendőket, igy szólván: törekedjék Istenhez való hasonlatosságra és gyakorolja buzgón vallását. (Nem a „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes,“ meg „A szombat napot megszenteljed“ parancsoknak a gyermeknyelvre fordítása ez?) A hazával szemben úgy teljesítse a kötelességét, hogy napi munkáját becsületesen végezze, mert az egyes emberek munkájából tevődik össze a nemzeté. A magyar nyelvet becsülje meg, beszélje legszebb, legtisztább formájában s üldözze annak rontását, elcsúfítását. (Hogy ez milyen általánosan felmerült szükséglet, mutatja, hogy többfelé, így pl. a deáktéri ev. polg, iskolában is van ilyen pedagógusoktól széles körben ismert és elismert mozgalom, mely a nyelv tisztaságát őrzi, az u. n. „Szemle,“ a szép magyarsággal beszélők egyesülete. S csak az utcára kell kimennünk s magától értetődő annak a helyessége, hogy a cserkészleány állást foglaljon az idegenből ideszármazott divatokkal szemben s igyekezzék az ősmagyar hagyományokat ápolni ruha, tánc, zene, könyv, szokás, sőt még főzés tekintetében is. S hogy ez a gondolat milyen életképes, mutatja az is, hogy a cserkészéletben állandóan űzött versenyek között előforduló, régi magyar dalok felkutatását követelő, egyike volt a legsikerültebbeknek s annyi és olyan igazán régi, a magyar nemzet köztudatában bizony teljesen feledésbe ment dal került elő, hogy ebben a gyűjteményben minden lelkes magyarnak igaz öröme telhetik a mai jazzband-ektől zajos, recsegő világban. A 3. törvény: „A leánycserkész, ahol tud, segit.“ S magyarázatában kifejti, hogy e célból a cserkészleány, kényelmét, szórakozását is feláldozza s egyetlen napot sem enged elmúlni valami jótett
